Ül a világ tetején, ártatlan mélasággal huzogatja az ujjaira tekert zsinórokat. Felkacag, mint egy kisgyerek, ha összekuszálja a szálakat, ha hasra esel, vagy csak épp ritmusra emeled a kezed és a lábad.
Van zsinórja a kezedhez, a lábadhoz, a fejedhez.
Van zsinórja a kezedhez, a lábadhoz, a fejedhez.
Egyedül a szívedhez és a lelkedhez nem tudott hozzávarrni semmit. Egyedül az a tiéd. Félted is, szorongatod, óvod, dugod tested egyik zugából a másikba.
De van, hogy minden összhangot zenél és mégis elszakadnak a húrok. Megijedsz, hogy már nincs a biztos pillér, a nyugalom, hogy a felelősséget háríthatod.
De van, hogy minden összhangot zenél és mégis elszakadnak a húrok. Megijedsz, hogy már nincs a biztos pillér, a nyugalom, hogy a felelősséget háríthatod.
Innentől csak magadért felelsz.
A Te lépéseid lesznek, a Te gondolataid, a Te vágyaid és minden tetted ujjlenyomatként ott marad a jövő falán. Hiába mázolnád, súrolod, törlöd, nem tűnik el.
Senki sem tud választ adni a kérdésekre, melyeket nem tettél fel sohasem.
Senki sem tud választ adni a kérdésekre, melyeket nem tettél fel sohasem.
És ha egyedül leszel, tényleg egyedül, elkezd szívedből kúszni egy aprócska érzés, melyet nem irthatsz ki többé már soha.
És akkor ott leszel, a Senki földjén. Fogad összekoccan. Vádlón gondolsz önmagadra. átkozódsz és a földre rogysz.
Hiszen te szaggattad a zsinórokat.
És akkor ott leszel, a Senki földjén. Fogad összekoccan. Vádlón gondolsz önmagadra. átkozódsz és a földre rogysz.
Hiszen te szaggattad a zsinórokat.
Te akartad a kezed arra legyinteni, te akartad a lépteid arra irányítani.
És most, tested tizenhat milliárd sejte támad ellened.
Elszakítod az utolsó zsinórt, a fejednél.
Eldőlsz. A világ szürkül, majd semmivé lesz.
Elszakítod az utolsó zsinórt, a fejednél.
Eldőlsz. A világ szürkül, majd semmivé lesz.
Valaki a tenyerén visz.
És emelkedsz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése