(katt a képre)
"Szeretlek.
Csak így, ilyen köznapian
ilyen egyszerűen, ha úgy tetszik semmitmondóan
hisz a legtöbb levélben így írják: szeretettel,
és ez nem súlyosabb, mint a kérdés:
mi újság, hogy vagy és effélék.
Pedig milyen kevés ember iránt vagyunk szeretettel,
mennyi közöny, rosszallás, idegenség,
gyanakvás, harag, meg nem értés,
mennyi odvas, rossz indulat fűz bennünket egymáshoz
kis és nagy közösségünk zárt rendszerében.
Milyen kevesen figyelnek szavainkra,
ha azt mondjuk: kedves barátom,
egyetlen szerelmem ?
mikor mit ír elő konvenciónk,
miközben szavaink tartalma rég kihullott,
és ezt nem kéri tőlünk senki számon,
hisz megszoktuk: őszinte részvétem, szívből gratulálok,
és a szeretlek, ha egyáltalán kiejtjük,
nem több közhely szavaink egyikénél,
ami kéznél van, mint a papír zsebkendő, vagy a golyóstoll.
De hát én szeretlek, salakmentesen, forrástisztán,
őrzöm hangod emlékezetem kazettájában,
és őrzi a testem kezed simítását,
őrzi pulzusom felgyorsult ritmusa
a visszapergetett filmszalagon
az egyszerit, a megismételhetetlent,
az egymásra talált test ünnepét,
az egymást dajkáló lélek hétköznapjait.
Szeretlek,
és folytathatnám: szeretlek, mint....,
és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat,
jól hangzó, kevéssé kopott,
de így mondom pőrén, dísztelen,
vedd vallomásnak vagy tényközlésnek,
akár messze vagy
akár a szomszéd szobában,
akármi volt, van vagy lesz velünk,
igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom:
Szeretlek!"
Régi bejegyzés egy régi naplóban.
Ma már inkább így mondanám:szerettelek.
Rég volt,sok éven át azt hittem,hozzám tartozol.
De nem.
Káprázat volt?
Vagy csak a vágyaimat vetítettem rád?
Ma már tudom,hogy ki vagy.
Nem az,akinek hittelek,nem az,akiben hittem.
A napokban elolvastam Lilien regényét.
Három éve írtam.
Már akkor is helyesen gondolkodtam felőled.
Örökre elvesztettél.
Ma már ki tudom mondani,hogy örökre.
És a legszebb az egészben,hogy nem is fáj.
Pedig valaha azt hittem,belehalok.
Ma pedig nem hiányzol.
Változunk.
És a szerelmeink is változnak.
Csak addig tartoznak hozzánk,amíg erőt merítünk egymásból.
Ha nincs egyensúly az adok-kapokban akkor felborul a harmónia
...és vége.
Mint egy több évig tartó délamerikai szappanopera.
Mindegy, ki a főszereplő... Rodrigo...Carlos...Huan...
vagy Josh...
Te minden szerepet eljátszottál,hiába,színész vagy.
És én kértelek rá,hogy nekem csak a színpadon játsz,
az életben soha.
Szakmai ártalom.
...nem,nincs semmi baj,csak ma egy kicsit több időm volt merengeni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése