eső

Nagyon meleg nap volt ma.

Elfáradtam a hőségtől. Rengeteg szaladgálnivalóm volt,

és nem volt kellemes ebben a tikkasztó hőségben,

pedig rengeteget ittam a nap folyamán.

Jóóóó lenne egy kis csendes eső...

emlékek

Vajon miért,honnan kerülnek elő egyik pillanatról a másikra a rég elment barátaink?

Ma sokat dolgoztam,változatos nap volt,jó kedvem volt,

míg egyszercsak elém került egy arc a semmiből és egy hang,

amit sosem fogok elfelejteni.

Nem is akarom elfelejteni,csak valahogy fáj hallani.

Igazán a mély hangú férfiakat kedvelem.

Andrea aztán mindennek mondható,de annak nem.

Mégis a hangja valahogy szívbemarkolóan gyönyörű.

A fenti dalt gondolom Paul Simon után mindenki ismeri,

annak idején " a csend hangjai" címen vált ismertté.

A felvétel érdekessége,hogy
ez a dal eredetileg egy dél-amerikai népdal.

Andrea pedig indián származású,Szardínián született,

és ott is halt meg Szent Ilona szigetén.

Itt az indián dalt szardíniai nyelven énekli Máriáról.

A véletlen ajándéka az ő barátsága nekem ,
fájt,amikor elment.

És időről időre egyszer csak itt van, hallom, látom.

Ez a felvétel az utolsó koncert, a halála előtt egy hónappal.

Hat hónap alatt vitte el a betegség.

Itt elbúcsúzik mindenkitől.

Ott van a Tazenda, Elena Ledda , és minden zenész ,

akivel együtt dolgozott.

Ezt a képet,amibe a videót betettem,

egy héttel a halála előtt küldte...

Ó az ,sardiniai maszkban...

ciao Andrea ...

levendulásban

Tihanyban virágzik a levendula.
Itt ülök egy levendulás kellős közepén,és szívom magamba ezt a semmihez sem hasonlítható éltető illatot.
A kép megtévesztő...itt most esik az eső.

De nem bánom,szeretem az esőt,és ez csak csendesen simogatóan hull alá.
Pont jó,a hangulatomhoz illik.
Holnap este megyünk haza,de addig még az eső ellenére is
Hurrá! nyaralunk!

matt...

Tegnap mattot kaptam ebben a játszmában.
Képtelen vagyok elfogadni,annyira érthetetlen,még ha tudom is az okát.

Az apám végképp a tudtomra adta,hogy nem költöznek ide.

Az elmúlt egy esztendő minden szenvedése és gyötrődése is az ő hibás döntése miatt volt. Már egy évvel ezelőtt kellett volna költözni. Akkor mindent elintéztem,vevőt találtam a lakásukra és az árából itt találtam egy az eddigi lakásuknál kicsit nagyobb másikat,ami minden előírt igényüknek megfelelt.

Ügyvédi folyamatban volt a dolog,amikor az utolsó pillanatban visszaléptek a költözéstől. Az,hogy nekem ráment szinte az egész nyaram,az nem számít.

Nem tudom őket ellátni 120 km távolságból.

Ha megfeszülök sem megy. Itt van a családom és a munkám,amit nem hagyhatok itt. Ha ide költöznek,akkor könnyen beépítem a napirendembe,hogy akár háromszor is egy nap folyamán átmenjek hozzájuk és megtegyek mindent,ami szükséges.

De nem és nem. Az egész mögött a nevelőanyám áll,akiben nyílván megszólalt a lelkiismeret,és fél. Gondolom attól tart,hogy azt kapja,amit adott nekem.

Igen,azt érdemelné!

Bevallom,nem szeretettel ápolnám, csak kötelességből. És így becsülettel megtennék értük mindent. Tudom,szomorú így beszélni erről,de ez az igazság.

Sohasem szeretett,csak az útjában voltam,neki csak az apám kellett,én nem.

Ettől függetlenül mégis felnőttem valahogy,szeretet és kedvesség nélkül,az anyám hiányában élve. És ezért az apámat is hibáztatom,bár tisztában vagyok vele,hogy egy gyerek sosem vonhatja semmiért sem felelősségre a szülőjét.

Én sem teszem,csak felnőtt fejjel már látom mindazt,amit 50 éven át mélyre ástam. Ezek mind előjönnek,éjjel arra ébredek,hogy beadtak az inézetbe,és keresem az anyámat.

És így nőttem fel. Önző felnőttek között,akik csak maguknak éltek,sosem voltak igazán a szüleim,később pedig nem voltak nagyszülők sem,hiába volt három unokájuk. Nos mindegy már...

És most mit csinálnak? ugyanezt...

Ami minden szempontból megnyugtató lenne mindenkinek,az nem kell.

Tegnap az apám kijelentette, hogy " beköltöznek egy szeretet otthonba".

Még ezt a terhet is rám teszi akkor,amikor minden nap azért könyörgök nekik,hogy gondozhassam tisztességgel őket. Az nem kell,de a szeretet otthon kell.

Teljesen kiborultam ettől. Nem tudok aludni, felébredek régi emlékekre.

És bizony nem beszéltem még az anyagi dolgokról . Minden ép eszű ember öregségére arra törekszik,hogy a gyerekének, unokájának adja azt,amit felhalmozott az életben. Én sosem kaptam semmit. Amit adott szóban,azt a gyakorlatban sosem adta. A nyaralónk értéke kb. 7-8 millió Ft,ő eladta 1,2 millióért a telekszomszédnak,pedig egyszerkétszerháromszor már nekem adta.

Nagyon komoly anyagi károkat csinál. Nem nekem,önmaguknak.

Most még a lakásukat is elkótyavetyéli, pedig vannak unokái.

Nekem semmi nem kell tőlük,abból a lakásból semmi. Nincs egy dolog sem,amihez szép emlék fűzne. Azt csinál vele,amit akar.

De ez,hogy inkább rábízza magukat idegenekre,kiszolgáltatja magukat másoknak,minthogy a saját gyerekébe megbízzon,ez már mindent felülmúló.

Sosem adtam neki okot erre . Sem a bizalmatlanságra.

Szóval...sakk...matt...