Borzalmas ez a csendes várakozás.
Egyedül akar lenni,szitkozódik,vitázik Istennel.
Másik pillanatban sír,aztán a halottjaival hadakozik.
Az anyjával,apjával...anyámmal.
Fél tőlük.
Aztán ebbe úgy kifárad,hogy órákig nem tud beszélni.
Annyira kimerült,hogy a szemét sem tudja kinyitni már,
és ha mégis...semmit nem lát.
A legerősebb fájdalom csillapítót kapja,ami adható.
A szive erős.
Ki a megmondhatója annak,meddig tart ez a szenvedés?
Nem fogadja el a segítséget.
Már azt sem engedte,hogy karácsonyfát állítsak neki.
Ma van a neve napja.
Most nem mondható,hogy boldog névnapot...
legfeljebb az,hogy emlékezzünk a boldogabb névnapokra.
De emlékezni sem akar.
Az amúgy rohanó idő most csendben vánszorog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése