Ma kiborított az apám. Tudom,nem ildomos ilyesmit így kimondani,de sajnos a szülő sem szent, ő pedig különösen nem az,de ez maradjon az ő gondja. Nem tartozik rám,hogyan élt és most mit csinál. Én csak a "gyerek" vagyok,aki azért mindenben erősen érintett voltam, mindenben, amit gyerekként meg kellett élnem.Szeretném megérteni és feldolgozni mindazt,amit kell,és amihez ő semmiféle támaszt vagy segítséget nem ad nekem,pedig a kulcsok az ő kezében,lelkében vannak.
Inkább mindent mélyen eltemet ,és mostmár nem csak hogy hallgat... már rám akar erőltetni úgymond az ő lelki nyugalma érdekében olyasmit,ami hazugság,ami bántó és nekem fáj.
Nem tudok napirendre térni a reggel történtek fölött.
Egész nap csak sírtam,meg bőgtem,mostanra teljesen kikészültem.
Tudom,hogy öreg már, az öregség minden bajával.
De! a mai nap arra utal,hogy már nem látja a világot és nem gondolkodik tisztán.
Belefáradtam...elfáradtam.
