Van,amikor egy élet is kevés arra,hogy szeretettel,feltétel nélkül elfogadjanak.
Hát persze,hogy ez fáj,de tehetetlenül el kell fogadni,szembe kell nézni a tényekkel.
Nem a te hibád sosem kellettél nekik,sosem voltak igazi szülők.
"Anyád" úgy kezdte az anyaságot,hogy egy 5 éves árva kislányt bevágott az intézetbe,mert útjában voltál. Ha nincs anyja,ne legyen apja sem! Három nap után ki kellett vigyenek,mert azt mondták,ha nem visznek haza,a gyerek az eszét veszti.
Lehet,hogy jobb lett volna neked mégis ott.
Mert az otthonod az inkább volt a pokol.
Ez a nő,aki az anyád,minden áldott nap rajtad töltötte ki a beteges agresszivitását és péppé vert,persze reggel,hogy mire este apád hazajön,már ne látszódjon a nyoma.
Te meg jó hamar megtanultad,hogy nem szabad "árulkodni", mert azért plusz verést kapsz.
Apád mindezt engedte,tűrte,és ha el merted mondani neki,hogy semmit nem csináltál,és a verést a semmiért kaptad,akkor azt mondta hazudsz.
Tehát megtanultál hallgatni.
Kamasz korodban a végtelenségig lealázott,mindennel,amivel csak lehetett.
Amikor megjött a menzeszed,ellenőrízte a bugyidat,hogy véres-e,esetleg nem vagy-e terhes 13 évesen...
Most gyűlölöd őket?
Igen...ennyi évig próbáltam megfelelni minden elvárásuknak,megpróbáltam jó gyerek lenni...
de most betelt a pohár...elég volt...
Le kell zárnom,el kell engednem örökre.
Egy élet is kevés volt nekik arra,hogy megértsék,mi az életfeladatuk. Hogy a családról nem csak prédikálni kell,meg a szeretetről...sőt...prédikálni egyátalán nem kell...csak szeretni kell,érezni az összetartozást,és tudni azt,hogy bizony a család szereteteljes összetatása időnként lemondással és áldozathozatallal jár.
Egész életükben szabadon éltek,tettek,amit akartak,a három unokára egyetlen napot sem vigyáztak,mert hogy nekik "már" nincs türelmük ehhez.Fiatalabbak voltak akkor,mint most én.
Sosem voltak sem szülők,sem nagyszülők.
És még most is,önző módon csak magukra gondolnak...
Befjeztem. Már nem akarok olyan emberekhez tartozni,akik sosem szerettek,sosem volt rám szükségük,és egész életükben a látszatnak éltek. Mintha...
Fontos volt,mit lát a külvilág...de az nem,hogy mi a valóság.
Az élet adott nekik lehetőségeket,egy gyereket,három unokát ahhoz,hogy megtanuljanak szeretni, hogy megértsék,miért születtek a Földre.
50 év kevés volt.
Több nincs.
Elfáradtam az önmagam elfogadtatásában.
Már nem akarom.
