Régen nem írtam.
A nyár közeledtével egyre többet voltam a szabadban,sokat olvastam,minden félével gyorsan telt az idő,nem hiányzott a blog.
Annyi minden történt.
Be kell látnom,hogy mások döntéseibe nem szólhatok,még akkor sem,ha a lehető legnagyobb károkat okozzák önmaguknak.
Vannak emberek,akiket leginkább önmaguktól kell megvédeni.
De vannak határok,és vannak korlátaink.
El kell fogadnom,hogy mindenknek joga a saját döntése szerint élni,még akkor is,ha ez nekem fáj.
Kérdés: meddig döntésképes egy ember?
És miért érzem,hogy tennem kell értük,hogy segítenem kell őket?
Ők sosem szerettek ,csak maguknak éltek önző módon,sem én,sem a gyerekeim nem kellettek nekik. Most mégis segíteni szeretnék rajtuk,és bánt,hogy nem hagyják.