elmúlt

...még kettőt alszunk...
Gyorsan elszállt.

karácsony

Szép karácsonyt kívánok minden erre járónak!

karácsonyváró

 

Annyira nincs karácsonyi hangulatom.

Valahogy sehogysem ér ide a karácsony madara,

nem érzi a lelkem,inkább csak fájdalmat.

Annyi minden ért az elmúlt hetekben,

nehezen dolgozom fel,bár értem a történéseket.

Talán nem is kell,hogy mindenkinek örömteli legyen,

nekem sosem volt az.

Mindig igyekeztem a gyerekeimnek a legjobbat adni magamból,

igyekeztem,hogy ők szépnek lássák ezt az ünnepet.

Most hasogat a szívem.

Még van egy hét,összeszedem magam.

 

 

december

Eljött a december.

Még most is,ennyi év után is szorongással tölt el.

Rám törnek az emlékek,régen elfeledett fájdalmak

kerülnek elő a lélek rejtett bugyraiból,amik egész életemben nem voltak a tudatomban,

és most valahonnan mélyről egymás után,egyre többször feljönnek a felszínre,

és csak fájnak,nem tudok mit kezdeni velük.

Megtörtént,velem megtörtént dolgok ezek,amiket most teljes valóságukban élek át újra.

Tudom,mi ez a folyamat. Tudom,hogy nekem segít abban,hogy elengedjem azt,amit el kell.

De miért ennyire fájdalmasan történik mindez?

Egyedül vagyok.

 

 

árván

 

"Nincs, ki tudja előző életeimben hányszor voltam, cigány, zsidó, arab .

Ez is csak egy tapasztalása a szellememnek,hogy most fehér bőrű vagyok, és ide születtem.

Semmivel nem vagyok több vagy kevesebb csak MÁS.

 

 

 

 

Ezt a MÁSSÁGOT kell megtanulnunk elfogadni mindenkiben,

és inkább örülnünk kellene ennyi változatosságnak a földön.

Az elfogadás a legtisztább szeretet a világon.

Elfogadom a másságát és nem akarom megváltoztatni .

 

 

 

 

 

Aki rasszista, az magát nem tudja elfogadni,

és ezt önti a világra.

Az önelfogadás az első lépés, a lélek megnyugszik,

és az ember nem bánt többé senkit."

 

 

 

 

Gossip

Kedvenc énekesnőm,Beth Ditto (Gossip),

és egy párizsi divatbemutató.

változás

Egy mondás szerint, onnan tudhatod, hogy fontos dolog történt az életedben, hogy utána már nem tudsz úgy élni, mint azelőtt.

Kaptál valakit, vagy éppen elveszítetted, nagyon megbántottak, vagy te tetted, aztán pár pillanatra kívülről láthatod az életed.

Érzed, valami végérvényesen megváltozott.

Mélységeid kékje, magasságaid zöldje egymásra borul a távolból,

apró pontok az emberek.

Aztán belekortyolsz a kávédba, visszarepülsz a földi reggeledbe.

Érzed a szemetelő esőt, a szállingózó havat,

de ma valahogy még ennek is örülsz.

Mert változol.....

andrea

Cinque degli anni di oggi, che te ne sei andato per sempre.

Il silenzio è senza fine in una parte del mio cuore da allora.

emberség

"Mi az emberség, mi az, mi emberré teszi az embert?

- A társas együttélés? Nézzétek a hangyákat, termeszeket, méheket! Őket inkább lehetne embereknek nevezni.
- A szelídség? Egy bárány, egy galamb...
- A hűséget? - A ló, a kutya meg akkor is hű, ha gazdája belerúg.

Mi az ember sajátos tulajdonsága? Mi teszi emberré ezt a kétlábú, kétkezű, gondolkozó, síró-nevető, imádkozó-káromkodó lényt?"


(Diogenész lámpása)

Egy illatos nyári csokor.

Kakukkfű,bazsalikom,zsálya,menta,citromfű...

A nyár illata mind.



Szeretem a szépet,annyi minden van,ami a szívemnek kedves.



Ez az!

A rózsa és levendula illata így együtt varázslatos.

Lehűlt a levegő és a szoba éjszakára megtelt ezzel az illattal.

Tiszta, őszinte illat.

Imádom.

sors

Előre meghatározott,kódolt minden lépésünk?

Vagy mégsem?

Mekkora az önállóságunk?

A döntéseim a sajátjaim?

Létezik a SZabadság?

megint Csernus

Szeretem az írásait,olvastam a könyveit,és nagyon egyetértek vele.
Itt van egy kis részlet a legújabb könyvéből. Címe: A fájdalom arcai.
A cikkben az energiavámpírokról beszél. Érdekes és elgondolkodtató.

itt olvashatod

A személyiségfejlődés azon szintje, amire Csernus utal, valóban hosszú és piszokul fájdalmas folyamat.
Azt csak kevesen tudják meglépni - és nincs is arra nagy szükség, hogy minden ember meglépje.
Minden ember csak annyira képes, amennyi benne van.
Aki nem érett valamire, arról le fog pattanni a legokosabb szó is.
Hogy elvágyódom a nagy városból,és inkább választanám a magányt, a csendet,
annak nem személyiségfejlődésbeli oka van.
Megváltozott a környezetem,és ez már nem az én életterem.

Ő sem tartós egyedüllétre gondolt,hanem amikor magadban vagy és jól esik egyedül lenned,csak magaddal foglalkozol,olvasol,meditálsz, a természetben töltöd az időt és ezáltal feltöltödsz.
Akár lehet egy óra vagy több nap is,de az ember utána a kapcsolataiban teljesen másképp viselkedik,
mert új energiákat tud adni a környezetének.
Mindenképp kell az egyedüllét mert akkor tudsz fejlődni.
Én nagyon szeretek egyedül lenni,jó társaság vagyok magamnak.
Régebben hiányzott a társaság,ma már néha inkább teher.
Csak a szeretteimet viselem el feltétel nélküli szeretettel.

Az ember szerintem is magányra született.
Mindenfajta kapcsolati rendszert csak a társadalom kényszerít ránk.
Lehetnek olyan kapcsolataink,amik szeretetben,szerelemben teljesednek ki.
Önként vállaljuk őket. De tudjuk,hogy semmi sem örök,minden változik.
A kapcsolataink tartalma is állandóan alakul.
Mi pedig a változással változunk.
Mindig jó visszavonulni egy kis időre,és újra és újra megtalálni önmagunkat a saját belső csendünkben.
Igen,így gondolom már régen. Ismét elfogadom Csernus gondolatmenetét.

Ha...

Ha meg tudod tartani a nyugalmadat, amikor körülötted

Mindenki elveszíti a fejét és ezért téged okol;

Ha nem veszíted el önbizalmadat, amikor mindenki kétkedik

Benned és még engedményt teszel kétkedésükért,

Ha úgy tudsz várni, hogy nem fáradsz bele s ha hazudoznak

Rólad, nem folytatod a hazugságot,

Vagy ha gyűlölnek, nem engedsz a gyűlölködésnek s mégsem kelted

Azt a látszatot, hogy jó vagy, sem nem beszélsz túl bölcsen,

Ha tudsz álmodni, de nem hagyod álmaidat úrrá lenni,

Ha tudsz elmélkedni, de nem teszed gondolataidat céloddá,

Ha egyformán tudsz bánni a két csalóval: diadallal és

Szerencsétlenséggel, amikor szembe találod magad velük,

Ha el tudod viselni, hogy a gonoszok kicsavarják az igazat

Amit beszélsz, hogy vele csapdát állítsanak a butáknak,

Vagy ha nézned kell, miként törik össze mindazt amiért életedet adtad

S lehajolva újra felépíted kopott szerszámaiddal,

Ha minden nyereséged egy halomba tudod rakni

És az egészet kockáztatod egy kártyára

És veszítesz és újra kezded el a kezdetnél

És soha egy szóval nem említed a veszteségedet,

Ha kényszerítheted a szívedet, idegeidet és izmaidat

Hogy kitartsanak, amikor már csak az akarat él benned,

Amely inti őket a kitartásra,

Ha tömegek közt járva meg tudod tartani az erényességet,

Vagy királyok oldalán sem adod fel a közvetlen hangot,

Ha sem ellenség, sem jó barát nem sebezhet meg,

ha mindenki számíthat rád, de senki sem túlságosan,

Ha a múló pillanatot meg tudod tölteni

hatvan percnyi értékkel,

Tiéd a föld s minden, mi benne foglaltatik

és ami több... férfi leszel fiam!

(Rudyard Kipling)

haiku

Szerelmünk örök...
Múlt eonok csiszoltak
hozzád Kedvesem...



Szorítassz, miként
arcod örök mosolyát
fedő anyaföld...



Egymást ölelve,
míg lepereg az időnk,
élni volna jó...

esőcsináló

Imádtam a viharokat.
Gyermekként sem féltem,inkább minél hangosabban csattogtak a villámok,
zuhogott az eső,annál inkább feltöltődtem frissességgel ,erővel.
Kiültem az ablak párkányára,és élvezettel szívtam magamba a friss levegőt,az eső illatát.
Ilyenkor nagymamám azt mondta:
"kugliznak az angyalok".
Anyám csak rám mosolygott és azt mondta:
" Kergesd csak a bölényeidet!"
És én valóban a lehunyt szememmel láttam azokat a hatalmas bölényeket,
ahogyan a lábuk dobogott,miközben vadul rohantak.
Minél vadabbul rohantak,annál nagyobb dörrenések voltak az égen,
szinte folyamatosan,egybefüggően zengett minden.
Én pedig kitártam a szívemet és arra gondoltam,
szakadjon az eső,mosson el minden mocskot a Földről .
Felnőttem.


Amikor nagy a hőség,vagy hatalmas a szárazság,
én ma is csak a bölényeimre gondolok.
Hallgatom lábaik dobbanásának morajlását.
Egészen halkan kezdődik,
amikor pedig már szinte beleremeg a levegő,
akkor megnyílnak az ég csatornái,
jóságos eső mossa a Föld mocskait.
Igen,ma már tudom,értem.
Fellélegzik a természet,és megkönnyebbül a lelkem.
A napokban itt volt a kisunokám.
Egy szöszke tündér,életének ötödik évében.
Szinte perzselt a levegő, porzott a talaj.
Ölembe ült,átölelte a nyakam és halkan azt súgta:
"Kergesd végre már a bölényeidet!"
Pár perc múlva csattogó villámok cikáztak az égen,hatalmasat dörrent,
és ránk szakadt az ég.
Szemem lehunytam és engedtem, hogy az égből hulló
selymes érintés langyosan végig simogassa az arcom ...
Számomra ma is a legfinomabb illat az eső illata.
A szívemig ér.

Vallomás az ifjúságról

4.

A szerelemről ironikus mosollyal beszélünk,
és folyton arról beszélünk,
pedig nincs is szerelem, csak valami sivár pótlék,
két másnemű reménytelen összeborulása egy alig világított szobában,
ahol ha akarnánk se találnák meg egymást,
de nem is akarják.
És úgy meghízott a lelkünk, hogy a mérleg ijedten felszisszen,
ha ráállunk,
és ezt a kövér lelket mindig kiöntjük, és mégis mindig csak több lesz.
Igen és nem helyett azt mondjuk, hogy mégis,
meg hogy tulajdonképpen,
meg hogy talán fontolóra kéne venni.
És ha zenét hallgatunk egyedül tesszük,
mert ilyenkor lelkiismeret furdalásunk van, emlékezünk és szégyelljük magunkat.
És ha egyedül vagyunk, mert nem merjük megfogni egymás kezét,
csak derekát.
És ha keresünk valamit, az az akolmeleg.
Már nem nagy az igényünk pénz és lakás és emberek,
akiktől nem félünk és csodálkozunk,
hogy összezsugorodott igényeinket nehezebb kielégíteni,
mint napevő mohóságunkat.
És egyes szám első személyben beszélünk mindig,
a többesszámot mintha elfelejtettük volna.
És mégis féltem az életem,
pedig a tág világ olyan szűk lett, mint egy kaloda.

(Kartal Zsuzsa)

Vallomás az ifjúságról

3.

Mikor kezdődött?
Mikor tanultuk meg, hogy árt a Nap, hogy védekezni kell
ellene napszemüveggel meg napolajjal?
Mióta lessük egymást gyanakodva, és megyünk haza egymástól szédelegve a félelemtől?
Mióta vagyunk elárulhatóak?
Mert most szeretünk ám aludni, és szeretünk hallgatni,
és már nem is fontos, hogy elfelejtünk valamit.
És morgunk, ha vidám színeket kennek a házfalakra, mert
kerülgetni kell a malteros ládákat.
Kávéházakban ülünk egyedül, mert félünk ismerősünkhöz odamenni.
Idegenek ülnek le mellénk, magányos madárijesztők,
akik egy kávéért elmondják az életüket, ami olyan egyforma,
mint amilyenek mi leszünk nemsokára,
de bennünket sem érdekel,
mert már nem fontos más karikásszemű egyedülléte.
Ilyenkor elmegyünk.
Ilyenkor egy másik helyen ülünk le, és minden ugyanaz.

Vallomás az ifjúságról

2.

Nem méricskéltük gondolat és indulat arányát, és kinevettük
aki ellenünk szólni mert.
A kenyérharcról azt hittük, hogy egy olyan összetett szó, ami
az éhező emberek küzdelmét jelenti, s azt, hogy ebben mi is
résztveszünk. És olyan barátaink is voltak, akiket sose láttunk.
Nem mondtuk a főnöknek, hogy szép, ha ronda volt, de ha nem
volt az, mondtuk, had örüljön.
És ha megláttuk egymást, mindig rengeteg mondanivalónk volt
és iszonyúan fontos volt, hogy mindent elmondjunk, nem
fürkésztük a másik arcát, és nem kértük meg, hogy ne szóljon senkinek.
Gondolatban befestettük vidám színekre a géppuska himlőhelyes házak
szürkésbarna falát, és elhittük, hogy egyszer minden kék lesz,
meg piros, meg sárga.
És sose égtünk le a napon, mert a nap is szeretett minket.

Vallomás az ifjúságról

1.

Napkeresőnek indultunk még mi is.
Azt hittük, az új szépséget, a rák gyógyszerét találjuk meg egyszer.
Azt hittük sok-sok emberrel fogjuk majd együtt
megállítani a halált,
a halált, - amelyben pedig nem hittünk.
Emeletes ágyakban beszéltük meg.
És a bajok is szépek voltak, mert feladatot jelentettek, kemény ellenfelet.
Szalonnát sütöttünk és nevettünk, a komolyságunk a nevetés volt.
És azt hittük, hogy a legjobbkor születtünk,
hogy mi már mindent tudhatunk, mi már azt is tudtuk,
hogy mind emberek vagyunk, és hogy ez a legfontosabb.
Hidegvízben úsztunk, és énekeltünk,
és senkinek sem kapott görcsöt a szíve,
és felhevülten ittuk a hideg vizet, nem is ihattuk másképp,
mindig melegünk volt, egyikünk se kapott tüdőgyulladást.
Nem, mi elpusztíthatatlanok voltunk. Valamikor még befogadtuk egymást.
Valamikor zavarban voltunk, ha barátainknak vallani akartunk,
nem voltak titkaink.
És kerestük a szerelmet is, mert szépek voltunk, de a szerelem sem volt
titkolni való, hanem tisztelni való volt, amiről megilletődött
komolysággal - de csak így - bárki bármikor beszélhetett.
És boldogok voltunk, mert a szerelemben csak a szerelmet kerestük,
nem anyáink szolid - érzelgős körítéseit,
nem nagyatyáink szifiliszes bohémségét.
Valamikor szerettük együtt hallgatni a zenét,
és annyira szerettünk lenni, hogy alvásra is sajnáltuk az időt.
Igent és nemet mondtunk.

színtelenül

Nagyon nehéz négy héten vagyok túl.

Talán ha az igazságérzetem nem lenne ennyire erős,akkor könnyebben vállalnám fel az ilyen feladatokat.

Ha igazságtalanság történik a szeretteimmel,valahogy mindig értetlenül állok előtte,és borzalmasan fáj a tehetetlenség.

Most megismertem az életnek olyan szeletkéjét,amiről csak a fantáziám szült eddig képeket.

A valóság más,mint a képzelet.

Sokkal keményebb.

Túl vagyunk már rajta, azonban egy életre meghatározó tapasztalatokat szereztem,amit nem kívánok senkinek.

Volt ebben előbb düh,majd szomorúság,majd a tehetetlenség tudata,végül fizikai fájdalom.

Nehéz kilábalni az emlékből,de igyekszem.

a fiam

Minden egyre nehezebb.

Próbálom tartani magam,próbálok erőt meríteni minden általam ismert és szeretett forrásból. Mégis, mintha a sors kötélhúzást játszana velem.

Valahogy sehogy sincs vége.

Amikor egy kicsit fellélegzem,történik valami.

Soha nem velem. A családom valamelyik tagjával.

Nehéz elviselni, hogy akiket szeretek, bajba kerülnek,többnyire önhibájukon kívül,

és nem tudok segíteni nekik.

Legnehezebb a tehetetlenség érzése.

És most megint ez jött.

Nem tudom,meddig tart,nem tudom ,lesz-e elég erőm hozzá , hogy mások erőt merítsenek belőlem.

És remélem,hogy ő túléli....

elengedni

Levelet írok.
Olyat, amit nem adok fel. Sorokat egy papír hasára, hogy az okosság vajon miért hagy el?
Szédülök.
A gondolatok harcba kezdenek a rideg éjjel.
Ismerem és nem ismerem őt.
Sajnálom és nem szeretem.
A múlt foltjai bélyegekkel csevegnek a borítékon, és mintha a hely ahova rúgtak újra fájna. Igazából nem tudom, meddig köthet alkut az ember. Meddig változhat meg, nem hiába.
Levelet írok. Soha nem adom fel.
Csupán szavak a félelem hátán, amiket csak az idő vihet el.
Hogy a boldogság mégsem olyan dolog aminek óriás szárnya van és nem tud leszállni?

Hogy ami van, az már van, nem veheti el akárki.
Elengedni kéne.
Messzire.
Még a gondolat magvát is szétrágni.
Levelet írni, belülre..hogy nem szabad félni.

Ne agyalj!

Engedd el, ami sosem volt a tiéd!

Sodródni tudsz és elfogadni .... az ő döntésüket.

Bármi lesz is, törődj bele.

anyáknapján

Nem tudok aludni.

Fájnak a gondolatok.

Üresség van bennem , nincsenek emlékeim.

Csak pár kép,illatok,érzések.

Örök titok maradt.

Nagyon hamar magamra hagyott,és amíg velem volt sem ölelhetett,mert beteg volt.

Az akkori népbetegség, a tbc tartotta tőlem távol , majd ragadta el.

Tabu téma maradt a mai napig.

Hiába kérdem apámat,nincsenek válaszok.

Hiányoznak az emlékek.

Olyan,mintha nem is lett volna.

Csak a fájdalom van,és valaminek a keresése,amiről azt sem tudom,hol keressem.

Nem szeretem ezt az ünnepet.

Fáj,amikor a gyerekeim virággal köszöntenek,mert én sosem köszönthettem.

Csak egy hatalmas űr van bennem.

Köszönettel tartozom,mert az életet tőle kaptam.

Ma már azt is tudom,hogy a hiányával nevelt,attől lettem erős.

De más tudni,és más érezni.

És még ma is csak a fájdalmat érzem.

Azt gondolom,ez sosem múlik el, amíg élek.

ha majd

Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek látsz, pedig még nem is leszek az, kérlek, légy hozzám türelmes és próbálj megérteni.
Ha leeszem a ruhámat, ha nem tudok rendesen felöltözni légy türelmes. Jussanak eszedbe azok az idők, amikor én tanítottalak erre!
Ha beszélek Hozzád, és ezerszer elismétlem ugyanazt a dolgot, ne szakíts félbe, hallgass végig! Amikor kicsi voltál, ezerszer kellett elolvasnom ugyanazt a mesét, míg el nem aludtál.
Ha nem akarok megmosakodni, sem ne szégyeníts meg, sem ne feddj meg érte. Jusson eszedbe az a millió ötlet, amit kitaláltam, hogy rá tudjalak venni a mosdásra!
Ha látod, hogy milyen tudatlan vagyok a technikai újdonságokkal kapcsolatban, adj elég időt, és ne nézz rám gúnyos mosollyal. Megtanítottalak sok mindenre, hogy egyél jókat, öltözködj szépen, hogy hogyan nézz szembe az élettel.
Ha néha nem emlékszem dolgokra vagy elvesztem beszélgetésünk fonalát adj gondolkodási időt, hogy eszembe jusson, és ha még sem sikerül megtennem, ne légy ideges, és ami a legfontosabb, az nem a mondanivalóm, hanem az, hogy veled legyek, és figyelj rám.
Ha valaha nem akarok enni, ne erőltesd. Jól tudom, hogy mikor kell ennem és mikor nem.
Ha gyenge lábaim nem engednek sétálni, nyújtsd a kezed ugyanúgy, ahogy azt én tettem, amikor te tanultál járni.
És amikor egy napon azt mondom neked, hogy nem akarok tovább élni, hogy meg akarok halni, ne légy dühös egyszer, ezt is meg fogod érteni.
Próbáld meg megérteni, hogy a koromat nem megéltem, hanem túléltem.
Egy nap majd megérted, hogy minden hibám ellenére, mindig a legjobbat akartam neked, és hogy az utat szerettem volna előkészíteni neked.
Nem érezhetsz sem szomorúságot, sem dühöt vagy tehetetlenséget, ha a közeledben vagyok. Mellettem kell lenned, próbálj meg megérteni, és segíts nekem, ahogy azt én tettem, amikor megszülettél. Segíts járnom, segíts befejezni az utam szeretettel és türelemmel.
Megfizetlek majd egy mosollyal és azzal a mérhetetlen nagy szeretettel, amellyel mindig szerettelek.

Valentin

"Egy embert szeretünk vagy utálunk a maga teljességében. Nem bonthatjuk fel tulajdonságokra, nem mondhatjuk, hogy vállaljuk belőle azt, ami kellemes számunkra, elutasítjuk, ami zavaró és bosszantó. Egyetlen kérdés létezik csak: Úgy, ahogy van és ha ilyen marad, kell-e nekem? "

(Popper Péter)

az utazás a cél

Rájöttem néhány dologra.
Ha az életünk pontosan úgy alakul, ahogy szerettük volna - és állítólag ez a sikeres élet ismérve - nos, ebben az esetben néhányan azt gondolhatják, hogy kudarcot vallottam.
Egyvalami számít.
Hogy a csalódások miatt ne a keserűség uralja az életünket.
Tanuljuk meg elengedni a múltat. Ha elönt minket a sötét kétségbeesés, fogadjuk el, hogy nem fürödhet minden napunk fényben.
Jusson eszünkbe: csak az éjszaka fekete egén világítanak a csillagok, és azok a csillagok egyszer majd hazavezetnek minket.
Ne féljünk attól, hogy hibákat követünk el, ne féljünk a botladozástól vagy a zuhanástól. Sokszor éppen az tartogatja számunkra a legnagyobb örömöt, amitől a legjobban félünk.
Ki tudja, kit hová sodor az élet.
Az út hosszú, de végül is... maga az utazás a cél.

az idő

“Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád.
Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.
Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd.
Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok.
Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon.
De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket.
Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd.
Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.”

(Márai Sándor: Füves könyv – Arról, hogy a dolgokat meg kell várni)

meddig?

Egy másik közösségi oldalon arról megy a vita,

mikor teszik ki hazánkat az EU-ból.

Van aki órákat ad,van aki néhány napot.

Azt nem tudom,hogy mikor,de nagyon hamar.

Nagyon hamar.
Akkor végképp összeomlik az ország.
Megköszönjük a 2/3-os többségnek,

akiknek tudás és tapasztalat nélkül

van merszük egy országot kormányozni.
Már most totális káoszt teremtettek.
De a választók megnyugodhatnak,

már minden jelentősebb pozíciót a 2/3 ural.

A szakemberek mellékvágányon.
A hozott törvényeik egymásnak is ellentmondanak,

nincs jogász,aki kiigazodik rajtuk.
És persze ez még mind semmi,

lesz itt új alkotmány is.
Itt van már az 50-es évek hangulata,

félelem,bizonytalanság,elszegényedés.
Hogy lehet az,hogy az emberek nem látták,nem tudták azt, hogy ha egy demokráciában 2/3-os többséget adnak egyetlen pártnak,

akkor ott vége a demokráciának,

az már önkényuralom?

Ezt teszi az emberekkel a hatalomvágy,

az irigységés a bosszúvágy .
Most megkapja az ország azt,amit érdemel.
Utólag már késő a bánat.
A fentiek miatt a napjaink az EU-ban meg vannak számlálva.
De!
Ez volt az nép, "az isten adta nép" akarata.

A 2/3 azt nyilatkozza,hogy a "többség" akarata.

Hogy ki a többség,amikor az ország közel fele el sem ment szavazni,azt nem tudni.Pontosabban a szavazók 2/3-áról beszélünk,ami jóval kevesebb,mint az ország lakosságának a fele.
A többiekről nem beszélünk.

Hogy mit akartak azok,akik kisebbségben
maradtak,vagy azok,

akik elkeseredésükben már el sem mentek szavazni?

Azt hiszem a jelen helyzetet senki sem akarta.

Csak már késő bánat.

Politikusaink pedig úgy viselkednek,mint a dedósok.

Tegnap bejelentették,visszavonják a media törvény egyes részleteit,

de

nem mert az Eu-s országok felháborodásuknak adtak hangot,

hanem mert a tapasztalatuk megmutatta nekik,hogy vissza kell vonni.

A tapasztalatuk,az.

Az,amit 2-3 nap alatt sikerült szerezniük,

az ,hogy ezt nem csinálhatják,

mert túl megy minden határon.

Mondhatnák úriemberhez méltóan azt is,hogy bocsánat,tévedtünk,

máris javítjuk a hibát.

Ez korrekt, felnőtt emberhez méltó viselkedés lenne.

De úgy látszik,senki sincs,aki olyan tanácsokat adna nekik,

hogy ne tűnjenek dilettánsnak,vagy olyan sincs,aki legalább javítaná a helyesírási hibákat.

No meg azt,hogy a kormányfő ha már a himnuszt idézi,

azt helyesen tegye.

Sosem voltam egyetlen pártnak sem a tagja.

Úgy gondolom,egy embert az emberi értékek kell,

hogy vezéreljék,és nem pártérdekek.

varázskő

Hiába tanulunk meg beszélni. Mert először is nem tudjuk kimondani azt, ami a lelkünk mélyén él. Elhallgatjuk, vagy mást mondunk helyette. És ha nagy nehezen sikerül is végre kimondani: a másik nem érti meg.
A szavakat érti, persze. A mondatokat is.
Csak ami a szavaink mögött rejlik, vagyis a lényeget, azt nem érti.

...
Mást teszünk, mint amit mondunk, mást mondunk, mint amit gondolunk, és mást érzünk, mint amit józan eszünkkel tudunk...És hogy ezek a lelki rétegek szétcsúsztak bennünk, mint egy vulkán fölött a talaj,
arról fogalmunk sincs.

Van a kimondott szöveg, amit a fülünkkel hallunk és az eszünkkel értünk - és van a "szövegalatti", vagyis a lényeg, amit nem hallunk és nem értünk.
Vagy nem akarunk érteni!
Ilyen is van!
Hogy az ember lelki lustaságból, gyávaságból vagy érdekből nem óhajtja megérteni, amit a másik valóban üzen neki
- inkább elhiszi a hazugságot.

...ilyen az élet: hamis kártyázás. Hogy csakis a felszín van, önérdek, szerepjátszás, viselkedés, kölcsönös becsapás és önbecsapás.
Itt ugyanis az a nagy veszély fenyeget, hogy a lelkünk valósága felhozhatatlan mélységbe süllyed.
És élünk, és meghalunk - de már fogalmunk sincs, hogy miért.
Igen, egy élet telhet el úgy, hogy a lelkünk mély valósága meg se szólal.
S ha véletlenül mégis - mert feltör, vagy gejzírként kirobban belőlünk valami igaz -, a másik nem hallja meg.
Ez az állapot az, amikor már semmi közünk sincs egymáshoz.

Úgy hívják: szeretetlenség.

Müller Péter

(apámnak ajánlva)

álom

Értenünk kell ahhoz, hogy vágyainkból álmot, álmainkból valóságot csináljunk.
Mostanában gyakran álmodom.
Ébren álmodom,mielőtt elaludnék.
Álmot már tudok álmodni.
Szépet, reménytelit, olyat, amitől az egész lényem nyugalomban, szeretetben él, amitől teljes biztonságban érzem magam.
Olyan álmot, ami tegnap is az enyém volt,és holnap is az enyém lehet,ha úgy akarom. Merek álmodni és remélni, hogy az álom valósággá szelidül.

hiányérzet

Fura dolog ez a hiányérzet.
A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben.
Betöri az ajtót.
Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve.
Csak jön és beköltözik a lelkembe.
Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt.
A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez.
Végül megtör.
Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt.
Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy.
Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.

így szeretném

Ezt kívánom magamnak a következő évre:





Merj álmodni, mert az álmok álmodói meglátják a holnapot.
Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet bennünket.
Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet és a holnap álmai.