Szupercella

 Egy viharos este ismét .

Jött. Ment.

A szupercella.

Gyönyörű és egyben félelmetes is volt,amint közeledett.

Nap-fiú a Víz-Kedvesnek

 Nap-fiú a Víz-Kedvesnek

Te mindig is tudtad, hogyan kell szeretni,
az idő mélyéből hoztad ezt Magadban,
a Lét írta Beléd, nem volt mit tanulni,
lelkedben hordozod öröktől, kódolatlan.

Én csak most tanulom bokros idő múltán,
mit jelent szeretni, és mi a szerelem,
nehéz a lecke, sok a csüggedés,
nekem nem akárkit: Téged kell szeretnem.

Kell, mondom, mert belém a kell van kódolva,
sorsom, végzetem vagy ősidőktől fogva.
Te nem akárki vagy, Te az Egyetlen vagy,
nekem az örök Nő, teremtés csodája.

Buja, ős- mocsár a lelked,
hínár-liános vízi rengeteg,
veszélyes, vad, és hívón gyönyörű,
iszap-mélye ős-titkot rejteget.

Vizéből nedves tűz világít,
halványan derengő zöld lápi fény,
sűrűje lidérc-láng járta víz-vadon,
melyben csillogva cikáz ezernyi furcsa lény.

Színén tündérrózsák dísz-sora,
benn ezerszín nyüzsgő élet járta át,
az örök teremtés-elmúlás temploma,
mely őrzi időtlen női léted titkát.

Titkodnak akarok avatottja lenni,
ám kitudni Nap-lélekkel nem lehet,
a metszően éles nappali sugár
csüggedten verődve hagyja el felszined.

Talán a Hold az, mely párás éjszakán
sápadt sugarát ködön át hullatva
halvány víz-fényeddel egyesülhet,
és az őrzött tudást magába szívhatja.

Mostmár tudom, Holddá kell lennem,
búcsút intenem a sárga fényű Napnak,
mert csak akkor, s úgy van reményem
részesévé válni örök-mély titkodnak.

Holddá kell lennem, hogy lelked befogadjon,
sugaram így talán vágyat ébreszt Benned,
víz-tűzzel a holdfény tán könnyen vegyülhet,
és remélheti tán elnyerni szerelmed.

(köszönöm, szívbemarkolóan gyönyörű)

Hívatlan vendégeink

 Két dolog sohasem fog megváltozni: a változás igénye és a változástól való félelem.

Az egyik a jó közérzet záloga, a másik a kapcsolatok megőrzéséhez nélkülözhetetlen.

A változás természeténél fogva szorongató, hiszen ha valamit megváltoztatunk, az sohasem csupán egyetlen változást jelent.

És nem tudjuk előre biztosan, hogy hol ér véget.

Valahányszor új helyre jutunk, új világ ébred bennünk is. A változással és fejlődéssel szükségszerűen együtt járó szorongást elkerülendő, sokszor csökönyösen ragaszkodnánk a megszokotthoz.

A veszélytelen egyformaságba csimpaszkodva mindent és mindenkit szeretnénk olyan biztosra venni, mint a napfelkeltét, olyan állandóan tudni, mint a csillagokat. De nem lehet. Az élet folyamat, mozgás, átalakulás.

Bármennyire szeretetnénk visszatartani a hajnalt, a változás az egyetlen, amiben biztosak lehetünk.

(Harriet Lerner: Hívatlan vendégeink)

Szörényi-Bródy-Alföldi: István, a király (2013) Szeged

A mai alkotmány nem ünnepelhető.

Azt hiszem,az Alföldi rendezés 2013-ban,

az István a király talált,süllyedt.

A mai kort, a mai politikát mutatta be tökéletes tükröt mutatva.

Ami persze sokaknak fájt.

Meg is lett az eredménye.

Kenyerem

 

Nem örülök neki,de mára gondolkodó hangulatba kerültem.

Valamiféle kettősség van bennem,amit nagyon szeretnék megérteni és feloldani.

Megint az értelem és a szív hangja.

Ez sosem volt könnyű nekem.

Most nem rajtam múló dolgok bántanak,amiket nem értek.

Miért kell bonyolítani,amikor egyszerűen is lehetne?

Hosszú idő óta ezen a napon megsütöm az ünnepi kenyeret.

Örömmel,békességgel a lelkemben.

Ma valahogy másképp sikerült.

Ma két kenyeret sütöttem.

Az egyik a hagyományos,a boldog kenyér, a másik a gondolatok kenyere.

Hogy milyen az?

Látszólag én gyúrom a kenyeret, közben engem gyúr a kenyér.

Hogy mi minden jár közben a fejemben?

Azt őrzi a kenyér dagadó tésztája.

Aztán eljön a pillanat, kenyér a tepsibe kerül, alá kevés liszt,a tetejét megvizezem, a sütőbe öntök egy nagy pohár vizet és a felgomolygó gőzbe zárom az izzadó tésztát, tetején a zöldellő fűszer illatos leveleivel.

Először 180, aztán 150, aztán 220 fokon állandóan figyelem és már kész is a хлеб с чаем, a kenyér a teához.

Nagyon finom, különösen sűrű, kicsit zizegős olíva olajjal, de vajjal, kefirrel ,akár magában. Ahogy vágom, félbe szelem a tökmagot és a levelet, így épül be minden, ami élt tétova organizmusomba, hogy aztán majd ő is kölcsönadja atomjait egy más recepttel készült kenyérnek.

Az a kenyér pedig a gondolatok világában születik egy csésze tea mellett.

Csernus

 Szeretem az írásait,olvastam a könyveit,és nagyon egyetértek vele.

Itt van egy kis részlet az egyik könyvéből. 

Címe: A fájdalom arcai.
A cikkben az energiavámpírokról beszél. 

Érdekes és elgondolkodtató.

itt olvashatod

A személyiségfejlődés azon szintje, amire Csernus utal, valóban hosszú és piszokul fájdalmas folyamat.
Azt csak kevesen tudják meglépni - és nincs is arra nagy szükség, hogy minden ember meglépje.
Minden ember csak annyira képes, amennyi benne van.
Aki nem érett valamire, arról le fog pattanni a legokosabb szó is.
Hogy elvágyódom a nagy városból,és inkább választanám a magányt, a csendet,
annak nem személyiségfejlődésbeli oka van.
Megváltozott a környezetem,és ez már nem az én életterem.

Ő sem tartós egyedüllétre gondolt,hanem amikor magadban vagy és jól esik egyedül lenned,csak magaddal foglalkozol,olvasol,meditálsz, a természetben töltöd az időt és ezáltal feltöltödsz.
Akár lehet egy óra vagy több nap is,de az ember utána a kapcsolataiban teljesen másképp viselkedik,
mert új energiákat tud adni a környezetének.
Mindenképp kell az egyedüllét mert akkor tudsz fejlődni.
Én nagyon szeretek egyedül lenni,jó társaság vagyok magamnak.
Régebben hiányzott a társaság,ma már néha inkább teher.
Csak a szeretteimet viselem el feltétel nélküli szeretettel.

Az ember szerintem is magányra született.
Mindenfajta kapcsolati rendszert csak a társadalom kényszerít ránk.
Lehetnek olyan kapcsolataink,amik szeretetben,szerelemben teljesednek ki.
Önként vállaljuk őket. De tudjuk,hogy semmi sem örök,minden változik.
A kapcsolataink tartalma is állandóan alakul.
Mi pedig a változással változunk.
Mindig jó visszavonulni egy kis időre,és újra és újra megtalálni önmagunkat a saját belső csendünkben.
Igen,így gondolom már régen. Ismét elfogadom Csernus gondolatmenetét.

A világ....

 A világ éppen fordítva van mint amit eddig hittél róla.

Aki nem akar megfelelni, azt nem lehet irányítani.

Akit nem lehet irányítani, azt nem lehet manipulálni.

Akit nem lehet manipulálni, az irányítja a saját életét.

Aki irányítja a saját életét, az nem tűri, hogy mások mondják meg, mit csináljon, mit érezzen és mit gondoljon.

Aki nem tűri mindezeket, az SZABAD.

Aki szabad, az lázad az ellen, amit rá akarnak kényszeríteni.

Aki nem tűri a láncokat, az tudja, hogy mindenki egyenlő.

Aki nem kerget illúziókat, az tudja, hogy a tanítója is tanul tőle, nem csak fordítva, és az a tanító aki szabad, ugyanígy tudja, hogy ő maga is tanul, nem csak tanit.

Aki pedig nem tűri a láncokat és lázad, az olyan erőt kap és képvisel, amiről évezredekkel ezelőtt elfelejtette az emberiség, hogy létezik.

Aki a fényt sötétnek látja, mert azt mondták a fényről, hogy sötétség, és a sötétségről azt, hogy fény, az nem lát tovább a saját orránál és elhiszi, amit mondanak neki azok, akiknek ez érdekükben áll.

Para Prakriti Brahman

Ünnep

 

Holnap Augusztus 20.

Az alkotmány ünnepe. István királyunk ünnepe.

Az idei búzából sütött első kenyér ünnepe.

Ez volt,ezt jelentette,ezt ünnepeltük szeretettel.

Megváltozott.

A mai alkotmány nem ünnepelhető.

Azt hiszem,az Alföldi rendezés 2013-ban,

az István a király talált,süllyedt.

A mai kort, a mai politikát mutatta be tökéletes tükröt mutatva.

Ami persze sokaknak fájt.

Meg is lett az eredménye.

" Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel.

Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi.

De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén,

akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba."

(Széchenyi)

Mindent elvesznek... Szalajka-völgy...egy-egy ünnepnap öröme, szépsége...levegő...Balaton...parkok....terek...

Nem tudom,mit ünnepeljünk holnap.

Talán az új kenyeret.

Bízva abban,hogy lesz még kenyerünk a következő évben is.

Legalább a kenyeret...igen...sütök egy szép cipót...

Miközben dagasztok,fejemben jár Kelemen Zoli néhány évvel korábban papírra vetett sora . Ma is aktuális.

Tetszik ez a "halkszavú halszagú":

VALAMI BŰZLIK

Valami bűzlik Pannóniában,

halszag terjeng a királyi várban,

horgon a fogás, kereszt és csillag,

Hamletből hamm lett, az idő ballag.

Messze van Dánia, megáll az ész,

Ophelia Dubaiban, Laertes

Lajosként futtatja pár dollárért,

Polonius sorba áll piáért.

Horatio sorozat hős lett,

a legnagyobb úr itt a nézettség,

Claudius Klaudiát hajtja,

míg Gertrudis a müzlijét falja.

Menni, vagy nem menni, az új kérdés,

nagyvilágon e kívül még van hely,

ahol lenni, vagy nem lenni, de kell,

áld és ver, eltapos és felemel.

/by.Kelemen/

SULD-Oasis/Taiwan

Mongol metal.

Szeretem.

Az utolsó tea

 Vajon mért nem tudjuk értékelni és megbecsülni az életet?

Miért hagyjuk, hogy minden hétköznapunk ugyanolyan

legyen?

Mert az!

Ha szétnézek a világban mindenki csak rohan, mindenki törtet előre, de közben már nem is tudja mi a cél.

Ha megtudnád, hogy pár napod maradt az életből ugyanígy viselkednél? Ugyanúgy elvesztegetnéd a perceket és nem tennél semmit?

Nem hiszem...

Akkor értékes lenne minden pillanat.

De miért kell ahhoz katasztrófa, hogy megtanuljunk ÉLNI?

Miért nem megy ez gondok nélkül?

Vajon miért akkor tudnánk a legjobban szeretni mikor már nem lehet? Miért akkor hiányzik valaki a legjobban mikor már elérhetetlen?

Nagy kérdések ezek, a válasz pedig talán nem is olyan nehéz...

Önzőek vagyunk és ettől az önzéstől képtelenek vagyunk a lelkünkkel látni.

Csak akkor vagyunk képesek levetni az önzés álarcát ,amikor a fájdalom vagy a hiány elsöpör minden más érzést.

Pedig nem lenne nehéz.

Ha megpróbálnánk , rájöhetnénk mennyire elsiklunk a valódi élet felett.

Ha tudnád, hogy mikor ér véget az életed minden perc egy kincs volna. Minden boldog óra egy örökkévalóság.

Akkor nem félnél többet ÉLNI.

Nem félnél megtenni azt, amit régóta szeretnél. Észrevennél olyan dolgokat, amik már annyira beleivódtak a mindennapjaid körforgásába, hogy fel sem tűnnek.

Mikor érezted utoljára a szél simogatását az arcodon? Mikor álltál meg gyönyörködni az út szélén egy virágban? Mikor szaladtál önfeledten a kék ég alatt?

Mikor?

Belőlünk fakadó szép dolgok is ezek.

Kár, hogy manapság már szinte kinevetik azt, aki ezek közül bármelyiket is megteszi. Nem illik be ebbe a hibátlan társadalomképbe. A mai világnak már nem ez a szép. Lassacskán kezdünk érzéketlenné válni a valódi szépség felett. Többet ér a mű, a mesterkélt.

Nem tudjuk megbecsülni azt amink van, mert mindig több kellene.

Ha megszerzel valamit már nem vagy boldog mert megszokottá válik. Megunod.Eldobod és megszerzel valami újat, de hamarosan az sem kell.

Ez az ego hatalma a lélek és az ''én'' felett.

Álarcokba bújt önző emberek róják cél nélküli köreiket nap mint nap,

újra és újra, amíg meg nem történik valami, ami kiszakítja őket ebből.

A fájdalomban még képesek vagyunk meglátni a szépet.

A hétköznapokban már ritkán.

Nem a világot kell megváltanunk. Előbb elég lesz önmagunkat.

Egy tibeti mondás szerint:

Élj úgy, mintha minden csésze tea az utolsó lenne!

Nőnek születtem

 

Hét évvel ezelőtti bejegyzésre bukkantam a régi naplómban.

Kissé hosszú,de érdemes gondolkodni rajta.

Nő vagyok.

Olyan világba születtem, ahol annyian élünk egyedül, mint még soha a történelemben. Olyan világba, amelyben kénytelenek voltunk magunkra vállalni számos olyan feladatot, ami eredetileg nem a miénk volt.

Nem mi akartuk így, de alkalmazkodnunk kellett, ha nem akartuk esetlenül, céltalanul, nélkülözve élni a mindennapjainkat.

Nő vagyok.

Tanácstalanul, tehetetlenül állok a feladat előtt, amelyet ez a kor kényszerített rám. Társat találni és sikeresen működtetni egy kapcsolatot a Férfival, aki nem találja a helyét. Szerepeit félig átvállalták, ő azonban egyelőre nem képes, vagy nem hajlandó magára venni eredetileg női szerepköröket. Így a feladatok egyenlő megosztása ritkán valósul meg, s a Nő belegörnyed.

Ember vagyok.

Olykor hisztis, gyakran fáradt, szeretet- és figyelemhiányos. És nem azért, mert én nem adom meg magamnak azt, amit meg kell. Nem azért mert „nem szeretem eléggé önmagamat". Azért, mert az ember alapvetően, ösztönszerűen társas lény, és vágyik a törődésre. Nőként IS.

Nő vagyok.

Szeretem a Férfit. Tisztelni akarom, becsülni, felnézni rá, segíteni őt, de néha a saját energiáimat emésztem apadásig ezzel a feladattal. És gyakran már azt sem tudom, hogyan kellene segítenem.

Nő vagyok.

És kérdések ezrei járnak a fejemben. Nekem ki segít Nőnek lennem? Ki óvja a lépéseimet a nőiség, felnőtt lét, anyaság felé vezető rögös úton? Az én lelkemmel ki törődik? Mindig, mindig, mindig én?

Nő vagyok.

Én is szeretnék néha arra hazamenni, hogy kész a vacsora, le van töltve a film, és a durcás, fáradt arcomra valaki türelemmel teli szeretettel néz. Szeretném, ha valaki az én sebeimnek is mögé látna. Ha egy átgondolatlan mondatomra nem az lenne a válasz, hogy „Most megint mi a bajod?", vagy hogy „Nem értelek."... Csak egy szimpla „SEMMI BAJ."-ra vágyom.

Nő vagyok.

S emiatt néha azt gondolom, hogy a szülői házat elhagyva nekem már soha nem fog olyan törődés jutni, amilyenre vágyom. Néha azt gondolom, hogy egy nő legbelül mindig egyedül van. Hogy X éves kora után folyton csak „nevel". Először önmagát, aztán a Férfit, majd, ha szerencsés, akkor a gyermekeit.

Nő vagyok.

Néha, csak néha, csak egyszer egy hónapban, csak egy percre... engem is öleljen át valaki, mint anya a gyermekét. Csak egy kicsit ne kelljen mindig olyan fenemód érettnek, talpraesettnek és megértőnek lenni.

Nő vagyok.

Hogyan adjam át a stafétabotot a Férfinak, aki elfelejtette, miképpen kell vinni azt...?! Miért mindig én irányítsak, titokban, a háttérből, észrevétlenül.? Szeretnék néha jogosan fáradt lenni, és belezuhanni a fotelba egy fárasztó munkanap után.

Ember vagyok.

Hibákkal, sérülésekkel, s megannyi emlékkel teli ember. Örök gyerek. De már csak legbelül...?

(Kamunikácio blog )

Tetszik

Hozzászólás

Megosztás

Maszk

 Megdöbbentő , hogy a félelem mennyire lebénítja az emberek agyát.

Koronavírus.A hatalmasra fújt léggömböt március elején engedték útjára.

Jött a karantén,ami sok ember életét tönkretette, a bezártság, a munkanélküliség, a pénztelenség.

Jött a maszk. Az ország egy vászon darabot hordoz az arcán,mintha egy rongydarab bármitől is megvédene.Nincs benne hepaszűrő,nincs benne semmi,ami kiszűrne bármit is. 

Ellenben ártalmas,gátolja a légzést,a tüdő nem kep elegendő oxigént. Hosszú távon komoly megbetegedést okoz .Amibe aztán valóban belehalhatunk. 

Nincs olyan maszk,ami védene. Ami volt védelemre alkalmas,vagy mégsem,azt a kormány elosztogatta más országoknak,nem a saját népének adta. 

A saját népének előírja a maszkot saját költségen.Ahelyett,hogy ingyen hozzáférhetővé  tenné azt,amit kötelezően előír.

Mert ezzel félelemben tart,szolgalelkűvé tesz. Ez a cél.

A tesztet pénzért,nem kevésért ( 97 ezer Ft) kötelezővé teszi annak,aki orvoshoz fordulna,kórházra szorulna bármi okból. Kapott az ország a védelemre nagyon sok pénzt ,ezt más "rászoruló" országokra,stadionjaikra,templomaikra,vagy csak úgy egyszerűen támogatásukra költötték,költik.

A magyar pedig vegyen maszkot,ami semmitől sem véd,de azt kötelező.

...és akkor jönnek a lebénított,félelemben élő emberek ,akiket eddig sokkal okosabbnak gondoltam.

Jönnek azzal,hogy védd magad,védd a családodat, barátaidat,a többi embert,hordd a maszkot!

Mert elhiszik,hogy egy vászondarab bármitől is megvéd.

Már március elején azt kellett volna folyamatosan tanítani az embereknek,hogy védjék,erősítsék az immunrendszerüket. Az eltelt időben mindenki megtehette volna, de erről szó sem hangzott el.

Itt tartunk.

 

Más....

 Eltűnetk a menekültek

Eltűnetek a menekültek

A gyűlölet marad és újabb áldozatot keres.

Zsidók,cigányok,szegények,betegek, éhezők, kék szeműek,barna szeműek,kopaszok...szőkék,barnák...magyarok...nyok,szegények,betegek, éhezők, kék szeműek,barna szeműek,kopaszok...szőkék,barnák...magyarok...

Garou - Le monde est stone

Úgy érzem,ez az életem himnusza.

Mindent kifejez,amit érzek.

A fájdalmaimat,a pótolhatatlan érzéseket,éveket...

Garou gyönyörűen adja elő,nagyon szeretem .

A nyár illata

 

Egy illatos nyári csokor.

Kakukkfű,bazsalikom,zsálya,menta,citromfű...

A nyár illata mind.



Szeretem a szépet,annyi minden van,ami a szívemnek kedves.



Ez az!

A rózsa és levendula illata így együtt varázslatos.

Lehűlt a levegő és a szoba éjszakára megtelt ezzel az illattal.

Tiszta, őszinte illat.

Imádom.

Zen-tarot

 Kártyát vetettem.

Szeretem Osho zen-tarotját.

A teliholdas, csillagos éj csöndes, tükörszerű természetét a ködös tó tükrözi vissza odalent. Az égen látható arc mély meditációban van: ő az éj mélységet, békét és megértést hozó istennője.
Ez egy rendkívül értékes időszak. Most könnyű lesz elnyugodnod belül, és saját csönded mélységeibe hatolnod, hogy ott megtaláld azt a pontot, ahol az a világegyetem csöndjével találkozik.
Semmit sem kell tenned, sehová sem kell menned, belső csönded minősége mégis mindent áthat, bármit teszel. Ettől talán néhány ember kellemetlenül érzi majd magát, hisz ők a világ zajához és állandó zsibongásához szoktak. Ezzel te ne törődj - keresd azokat, akik képesek a te csendeddel együtt rezegni, vagy egyszerűen csak élvezd az egyedüllétedet. Most jött el az idő, hogy hazatérj önmagadba. Az a megértés és belső meglátás, mely ezekben a pillanatokban jelenik meg benned, majd később - életed egy extrovertáltabb szakaszában - fog testet ölteni.


"A Mindenség energiája birtokba vesz téged. Megszáll téged; te nem vagy többé - csak a mindenség van. Ebben a pillanatban, amint a csend beléd hatol, képes vagy megérteni a csend jelentőségét, mert ez ugyanaz a csend, amit Gautam Buddha is megtapasztalt. Ez ugyanaz a csend, amit Csuang Cu, vagy Bodhidharma, vagy Nanszen... A csend íze ugyanaz. Az idő változik, a világ folyton átalakul, de a csend élménye, az öröm, amit magával hoz, ugyanaz marad. Ez az egyetlen olyan dolog, amiben megbízhatsz; az egyetlen olyan dolog, ami sosem hal meg. Egyedül ezt tekintheted valódi lényednek."


Igen...időnként szükség van egy-egy csendes időszakra.
Amikor az ember összhangban a természettel visszavonul,bezárul,igyekszik megtalálni a "csendet".
Jó hallgatni a lélek üzeneteit,átgondolni a reakcióinkat a külvilág zajaira.
Ettől leszünk megértőbbek másokkal,és tartalmat kapnak a látszólag értelmetlen jelzések is.