a szél tova fúj

 Levegő lettem,

a testem a porba hull,

a szél tovafúj...

halottak napja

 

Nem szeretem ezt az ünnepet.

Sosem jelentett nekem mást,mint ürességet.

Apámmal kijártunk anyám sírjához, de nem szólhattam,

nem kérdezhettem, nem sírhattam.

Öt éves voltam.

Azt sem mondták meg,hogy meghalt.Később tudtam meg.

Így megtanultam,hogy az a sírhant nem egyéb,mint egy kupac föld.

Felnőttként hitem szerint pontosan tudom,hogy anyám nincs ott,soha nem is volt. Az ott valóban csak egy földkupac.

Szorít a szívem,míg ezt leírom.

A gyertyák,a lángok melegséget kellene adjanak a lelkemnek a temetőben,de az eszem tudja,hogy mindez nem hozza már vissza soha az életembe azt,akinek idő előtt mennie kellett.

A lakásban égnek a gyertyák.

A tisztelet és a hála lángjai.

A háláé,hogy életet adott nekem,és hogy volt bátorsága elhagyni engem.

Igen,hála és köszönet ezért is.

Mert mindaz, amit a hiányában megéltem,az megerősített.

Erőt adott nekem az élet elviseléséhez.

Azt hiszem egy kicsit mind szentek vagyunk

Felnőtt fejjel másként látom mindazt,ami gyerekként érthetetlen volt.

A temetőt üresnek érzem.

Anyám már visszajött a földi létbe. Most fiatal nő.

Amennyire a karma kiszámítható, úgy most az anyaságnak egy boldogabb formáját ismerheti meg.

Ezt kívánom neked Édesanyám!

Légy nagyon boldog,és élj sokáig a gyermekeid szeretetében!

szerelem...

"Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen.

A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat.

És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele.

Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt ayó partján...) szerelmet kell keresnünk, és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta.

Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet,

ő is elindul, hogy megtaláljon minket.

És megvált."

(Paolo Coelho: A Piedra folyó partján)

Levelek

 Szépségeim.

kezdet

 

                                                                                   

Ami tegnap történt az valaminek a kezdete.

Minden ember szabadnak született.

 

️️
1956. október 23.
A szabadság napja. Akkor az volt.
Miféle szabadságunk van ma nekünk, magyaroknak?
Akarva,akaratlanul is látom az ismerőseim bejegyzéseit és meg vagyok döbbenve.
Hogyan lett a valaha lánglelkű,lázadó fiatalokból olyan ember,akik helyében én a tükörben nem állnám a saját tekintetem ?
Remélik,hogy holnap szép csendben és békességben lesz lehetőségük ünnepelni.
Húsleves,rántotthús,hasáb,puding.
Csináljunk puding ízű langyos ünnepet a szabadságból,csak nehogy valami megzavarja az ünnep csendjét.
Ünnepeljünk!
Mit? A szabadágot?
Hol van az már,amit akkor vérrel vívtak ki...
Nem tetszik az,ami van helyette.
Sok millió magyarnak nem tetszik,amiben élni kényszerülünk.
Legalább ezen a napon,a szabadsága napján álljon talpra végre a magyar,és mondja el a véleményét ! Hogy elege van,hogy nincs több bőr,ami még lenyúzható.
Mindannyiunkért.
Ha holnap elmegy a magyarok 98 %-a,de két százalék otthon marad,akkor is az lesz a végeredmény,hogy nem volt tüntetés...
hát ez a mi szabadságunk.
Egyszer végre pontot kell tenni az országunk lerablásának a végére.
Ha holnap sem,akkor mikor?
Ha őseink példája nem ad elég bátorságot,lelkierőt és tiszta gondolatokat,akkor mi ad majd?
Minden ember szabadnak született.
Szabadnak...

Angyalok vagyunk egy ördögi világban.

 

Vannak napok, amikor megtörünk, vannak sebeink, amiket óvunk, vannak álmaink és reményeink, amik éltetnek, vannak csalódásaink, amik elbizonytalanítanak, de van szívünk is, amit sosem veszítünk el.

Angyalok vagyunk egy ördögi világban.

De ha kell, az ördöggel is cimborálunk.

Van egy csodálatos képességünk, a "női megérzés", ami sokszor segített már, van kisugárzásunk és van büszkeségünk és van egy belső erőnk, ami mindig továbbvisz bennünket...

örökkévalóság

  

A kertből soha nem ment el a nyár csak éppen

elfödte finom metszésű arcát a köd csipkéivel

a piros alkonyok moáré-selymét összegöngyölte

s fölfüggesztette egy égi toronyba

a költöző madarak is ittmaradtak nekünk

lehunyt szemhéjunk mögött

és dermedt ezüstbe rejtették illatukat a rétek

s a robbanásra időzített rózsák

látod ez mind az örökkévalóság

Kalandozásainak ösvényeit orsóra tekerte a záruló égbolt

hogy majd lebomoljanak április zöldszagú szeleiben

és épségben maradt benned az élet szertelensége

hogy fölkiálts ha rejtegetve is

mikor szobádba lép karcsún újra a fény

kontyba szorítva laza haját

és arcod fölé hajol

Vészi Endre

...közeleg a dér...

 

Haiku magamnak

Hajszálad közt az

ősz gyöngyöző kacaja,

közeleg a dér.

Kép: Békési Zsuzsa

Jonathan Livingston

 

Kiszínezzük az életünket.

Éltet a remény a jóban.

Hitünk a minden napok megtartó erejében erre a reményre épül. És megteszünk mindent, ami elvárható. Azt is,ami nem.

Mert szeretünk és bízunk.

Szeretetünk egyre magasabbra röpít.

Minél magasabbra,annál mélyebbre zuhanunk.

Néha zuhanunk.

Lassan megtanulok repülni.

Mint Jonathan Livingston.

Pont úgy.

Toscana

 Ez kéne most! Toszkánában beleszédülni az őszi tájba. 

Halloween

 

                

Lassan már tervezhetjük a téli dekorációt.

Még tartja magát a tök, a színes levelek, termések...

Mindjárt ideér a szellemek,levágott ujjak , zombik, véres szemgolyók időszaka, fúúúúj de utálom. Mégis hódítani látszik itt is,nálunk is.

A gyerekek élvezettel csócsálják ezeket a gusztustalan édességeket,süteményeket.

Nem tudom elfogadni.