Nem szeretem ezt az ünnepet.
Sosem jelentett nekem mást,mint ürességet.
Apámmal kijártunk anyám sírjához, de nem szólhattam,
nem kérdezhettem, nem sírhattam.
Öt éves voltam.
Azt sem mondták meg,hogy meghalt.Később tudtam meg.
Így megtanultam,hogy az a sírhant nem egyéb,mint egy kupac föld.
Felnőttként hitem szerint pontosan tudom,hogy anyám nincs ott,soha nem is volt. Az ott valóban csak egy földkupac.
Szorít a szívem,míg ezt leírom.
A gyertyák,a lángok melegséget kellene adjanak a lelkemnek a temetőben,de az eszem tudja,hogy mindez nem hozza már vissza soha az életembe azt,akinek idő előtt mennie kellett.
A lakásban égnek a gyertyák.
A tisztelet és a hála lángjai.
A háláé,hogy életet adott nekem,és hogy volt bátorsága elhagyni engem.
Igen,hála és köszönet ezért is.
Mert mindaz, amit a hiányában megéltem,az megerősített.
Erőt adott nekem az élet elviseléséhez.
Azt hiszem egy kicsit mind szentek vagyunk
Felnőtt fejjel másként látom mindazt,ami gyerekként érthetetlen volt.
A temetőt üresnek érzem.
Anyám már visszajött a földi létbe. Most fiatal nő.
Amennyire a karma kiszámítható, úgy most az anyaságnak egy boldogabb formáját ismerheti meg.
Ezt kívánom neked Édesanyám!
Légy nagyon boldog,és élj sokáig a gyermekeid szeretetében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése