Adventi gondolatok
A
nyelve nem ismeri a félreértést.
A
alatt itt nem az érzelmeket értjük.
A
a legbensőbb valód.
A léted középpontja. Tud és érez - egyszerre. A szívben lakik a súgód.
Ritkán hallgatsz rá, mert sokféle hangokat hallasz magadban. Szólhat hozzád az irigységed, a gyűlöleted, a félelmed, a vágyaid, a reményeid, az önzésed.
A szíved halkan súg, és mindig bizonyosat.
Hogy valaki jó ember, vagy sem, megmondja. Aztán ezt nem ragozza tovább, hogy mennyire jó, de például, tudod, hogy bajban számíthatsz rá.
A másikra nem.
Hogy szeret-e valaki, vagy sem, a szíved megmondja. És azt is, ha már nem szeret. Te félreértheted, mert néha félre akarod érteni - de a szíved nem.
A
nyelve intelligens, de roppant egyszerű. Nem kell sokat magyarázni.
A
előbb ismeri föl a hazugságot, mint az eszed.
"Ebben az emberben nem szabad hinni!" - ezt akkor is kimondja a szíved, ha az az ember egy próféta, egy guru, egy főpap, vagy egy vezér, akiben mindenki hisz.
Manapság a
hangját elnyomják bennünk.
Már gyermekkorunkban.
És később már vagy nem halljuk, vagy nem merjük a hangját meghallani. Hazugságban kényelmesebb élni, hozzá is szoktunk,
a
hangjára hallgatni nem veszélytelen.
Szembe megy a közfelfogással.
Szíved, ha szól, nemcsak azt mondja el, hogy neked mi a jó, hanem azt is, hogy a másiknak mi lenne az.
Látja a másikat is, s pontosan tudja, hogy hallgat-e a szívére, vagy sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése