Azt gondolom a sok duma teremtette meg a sok lusta fotelforradalmárt.
Szükség lenne egy a MeToo mozgalomhoz hasonló eseménysorra, csak nem a nőket megalázó genyókat kéne reflektorfénybe állítani, hanem a képmutató papokat, gerinctelen tanárokat, kretén orvosokat, jellemtelen nővéreket, és a végtelenül hülye kisembert, aki ül a vackán, rinyál minden szarságon, de még ahhoz is béna tök, hogy a saját cipőfűzőjét bekösse.
Magyarországon az érdekből létezés mindenek felett áll. Szülők árverezik el a gyermekeik jövőjét selejtes kínai vackokat vásárolgatva és az internet előtt böfögve, miközben egy generáció kiment a kukába...
Azt érzem, hogy kiégtem kicsit.
Nem látom a célt, a követhető emberi eszméket, az ideálokat, a jóravaló törekvéseket. Bárhova nézek, csak politikai hadoszlopokba tömörített vérző gyűlöletet látok, és olyan embereket, akik a számítógép előtt ülve azt képzelik magukról, hogy a világ, a helyzet, a mindennapok morális káosza feloldható azzal, hogy leírjuk:
Orbán
Gyurcsány
Eu
Soros
Migráns
Náci
Fasiszta
Stb.
A magyar társadalom elvesztette a szavak és érzelmek párosításának képességét. A hazafiság osztályharccá lett, az empátia tarhálás, a lojalitás párttagság, a tudás dölyf, az ostobaság életcél.
2022 választási év lesz, de már most látom, hogy útközben elvesztettük a reményeinket, álmainkat, vágyainkat, és egyfajta beletörődéssel fogadjuk a hatalom szekerére felkéredzkedők egyre hangosabb és egyre öncélúbb ordítását.
Mintha kikoptak volna az anyanyelvből a személyes névmások. Nincs TE, ködbe vész az Ő, érdekké vált a MI, távolsággá a TI és frontvonallá az ŐK.
Keserű felismerés azt látni, hogy két napot kap a nemzetvesztés és a nemzetépítés eszméje is a médiában, ami a szapora hírek és kattintások pénztárosaként már nem a minőségi információt tekinti etalonnak, hanem a lájkokat és megosztásokat hozó középszerű egyszerűséget.
Beszélünk a média és sajtószabadságról, de alapvetően semmit sem várunk el tőle. Nem akarunk komoly elemzéseket, tartalmat, mélységet kapni, mert ezekre mintha nem jutna idő. Habzsoljuk a sok információt, pedig így kapunk belőle nagyon keveset. A TV olyan, mintha kokaint árulna, az Internet pedig ráteszi a fűtől az LSD-n át az alkoholig az összes agynyomorítást és mára megkaptuk azt a közéletet, amit akkor látsz, ha kíváncsi vagy a valóságra.
Valaki ellen, vagy valaki mellett? Értékrend, személyes névmások helyén kezelése, lojalitás, hit, koncepció, vágy, érvek, tudás, vagy...
...intrikákkal átszőtt érzelmek, ösztönökre épített álomvilág, pénz, harács, haszon, pénz, pénz, pénz... Akarnokság és bigott politikai asztalverés?
Úgy vélem a választás már nem eszme. Olyan, mint egy időről időre megrendezett karnevál, aminek a végén megválasztják a ledíszesebb, legrikítóbb, legharsányabb kosztümöt és maszkot, majd a kezébe nyomnak egy ostort, IRÁNYÍTS MINKET.
Terelnek minket.
Vájútól, vájúig. Mindegyikbe moslékot töltenek, de az egyik illatos, a másik édes, a harmadiknak meg szép a színe.
Mi meg tülekszünk, röfögve, majd ha csökken a moslék, akkor visítva ordítunk a többi vájúnál állókra, hogy "miattatok" van ez, holott ők is pontosan ugyan ezt gondolják.
Senki sem gondolja, hogy a moslék jó, de senkinek eszébe sem jut, hogy ne a vájúból egyen.
Én? Egyedül? Mit tehetnék? - csámcsogja a választónak nevezett haszonállat és próbál magának, rúgva, harapva, tülekedve helyet foglalni a moslék közelében.
Nem akarok moslékon élni. Kezdek kiégni.
A politika mára nem lehetőség, hanem szabvány. Korlátozó intézkedések és a merev szabályok, amik meghatározzák, hogy ki, mikor, milyen módon és mennyiségben ehet abból a moslékból, amit mindenki utál...
...de küzd érte! Mert erről szól a választás, a demokrácia, a köztársaság, a jogok, egyenlőségek, kötelezettségek, törvények jobbágyvilága, ami elhitette velünk, hogy a világ egy remek hely, a választás a változás útja és a civilizáció voltaképp azt jelenti, hogy minden évben vehetsz egy új mobiltelefont.
Szép új világ.
Lehet, már ki is vagyok égve?
Rettegek december negyedikétől. Mikulásnak öltözve kinn állok majd az utcán, és ha jön valaki adománnyal, akkor azt átveszem, beszélgetünk, elmondja, hogy "egy éve nem találkoztunk", és "milyen szar a helyzet" majd rám függeszti a tekintetét " Mi lesz most Zoli?"
Tíz éve volt válaszom.
Öt éve voltak már jó érveim.
Mára a kétségeim maradtak, meg a tény, hogy ha segítek, azért leszek lekurvázva, ha nem segítek, akkor meg azért.
Már nincsenek álmaim. Kényszerpályára kényszerítve megyek a tereppontok között, nézem a civakodó, értetlenkedő, kiegyezésre, egyetértésre, jóindulatra alkalmatlan tömeget és azon agyalok: hogy egy mikuláscsomag, egy gyereknek, egy napig ugyan örömöt ad, de közben az az egy mikulás kapott politikai, társadalmi, erkölcsi, szociális, morális puttony. És amikor a kezembe adják, akkor voltaképp nem egy borsodi gyereknek adják a csokit a népek, hanem annak a meggyőződésnek, amit belém látnak...
Pedig csak ki vagyok égve.
Hétfőn elmegyek a mikulás kosztümért, kedden fokozom a kedvet, hogy sokan jöjjenek, szerdán készítek egy videót, ami ennek az írásnak a folytatása lesz, csütörtökön elkezdem szervezni a fuvart, pénteken körbe-megyünk a felajánlásokért, szombaton 10.00-kor pedig kiállok koldulni, mert hátha hoznak páran egy ölelésnyi szeretetet, amit én elvihetek, mondjuk Hevesbe.
És mosolyognom kell. Pedig hétfőn terveznem is kell, és a határidő engem is nyaggat. Kedden tervegyeztetés, szerda, csütörtök, péntek: pályázati, projekt, műszaki, szakmai kooperáció, befektető, pénz…
Közben szól a telefon, jönnek az e-mailok, sms-ek, Messenger üzenetek. a nép kér, kutat, akar, vágyik, követel, ordít, gyűlöl…
…mindezt online, mert a „kell” olyan létige napjainkba, ami mindenek felett áll, de a valóságban cselekvést nem lehet hozzá párosítani.
Kell egy kocsi, lakás, meló, pénz.
Kell a tiszta választás, az átlátható közélet, a jobb szociális ellátás, a minőségi oktatás.
Kell egy vezető, egy hadúr, egy messiás, egy Isten.
Én meg ülök, kiégve, nézem, ahogy lassan ráomlik az ól a vályú fölött acsargókra és nem tehetek mást, mint félrevonulva szemlélem az egész folyamatot, mert ugyan itt van mellettem egy kijárat, én már ki is mentem rajta, de odakinn meg arra kérnek, hogy…
…én keverjem a moslékot. Pedig lehetne főzni, asztal köré ülni és emberként is létezni.
