anyáknapja

Megannyi emléket magával hozva nyílik a gyöngyvirág. Anyám kedves virága volt,kicsi kertünkben mindig illatozott.

sakk-matt

Soha ne sakkozzál a Jóistennel, mert amikor azt hiszed, hogy lejátszottad a játszmát, ő mindig tud új figurákat teremteni a sakktáblára” Ez Popper Péter bölcsessége. Értem és szeretem a gondolatait,többnyire egyet is értek vele. Most ezen mégis fenn akadtam. Mert mi más az élet,ha nem egy hatalmas sakkjátszma? Örökké sakkozok. Hogy kivel? A sorsommal,magával az élettel, de nevezhetjük a Jóistennek is. A vége mindig az,hogy amikor sakkot adok,rövid időn belül kiüt egy matt...aztán minden kezdődik elölről. (A képen nem maga a Jóisten látható, ő csak a kedvenc hangulatjavítóm.)

kalitkában

Elém került egy néhány évvel korábbi FB bejegyzésem, ma is érvényes. Olga Sarkadi Nagy 2012. április 29., 8:04 · ❤ Útmutató magamnak és talán másoknak is ❤ Az ember alapjában véve arra vágyik,hogy szeressék és szerethessen. Tudjuk,hogy mindig lesznek olyan emberek akik -bármit teszünk is- nem fognak kedvelni és mi sem tudunk mindenkit szeretni. Ilyen az ember. Valahogy még sem tudunk beletörődni. Fáj és nem értjük,hogy miért nem szeretnek és talán még jobban fáj ha szeretetünket visszautasítják. Ez az ember fájdalma amit fizikailag át lehet élni. Ha ettől a fájdalomtól nem lendülünk mozgásba ( majd én megmutatom) hanem elcsendesedünk és magára hagyjuk akkor észrevesszük,hogy van bennünk valaki aki csendben szenved börtönében. A lelkünk mint kalitkába zárt madár vár,hogy végre megértsük, szabadon kell őt engedni ahhoz ,hogy hallhassuk énekét. ...és mit mond erről a tanítás?... ❤ "Az ember arra törekszik, hogy azzá váljon, amiről úgy érzi, beteljesíti az életét, vagy arra vágyik, hogy mások elismerjék és elfogadják őt. De bármily keményen küzdünk ezekért a dolgokért, még ha meg is szerezzük, nem tudjuk megtartani. És ez okozza minden szenvedésünket. Eredetileg azonban e szenvedés nem létezik. Az egész az elménkből származik, úgy, ahogyan a forró útról felemelkedik a délibáb, és igazinak tűnik. Ha szenvedek valami miatt, és azután meghalok, a szenvedésem is eltűnik. Amikor ráébredünk arra, hogy a szenvedés az elménk terméke csupán, és nincs független létezése, akkor nincs többé szenvedés és gyötrelem." ❤ Seung Sahn ....igen,az elmélet világos...már csak a gyakorlatban kéne megvalósítani...

egyszer....

Egyszer megérted fiam Egyszer, ha már elérhetetlen távolságban leszek tőled fiam és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél, nem hagyva magad körül porszemnyi emléket sem, mi rólam mesél, jusson eszedbe gyermekkorod mosolygó napjai. Láss magad előtt egy képet, ahol ketten állunk, te meg én... Talán hároméves lehettél, mikor határozott szavakkal mondtad - szeretlek- S abban a pillanatban valami leírhatatlanul jó érzés melengette lelkemet Hittem, hogy az életnek, ennél boldogabb percei nincsenek, nem lehetnek, mert, aki így szeret, az soha nem fájdíthat szíveket. Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel esdőn néztél rám s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád, hogy karomba vegyelek, mert, ha ölelhettelek, felszáradtak arcunkról a könnyek s napfénnyé változtak az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek. Emlékszel, elengedtelek, mikor szabadságra vágytál. Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas, mely, akkor is átszeli a tengert, ha tajtékzó hullám sodorja... De az a sas, az a sas, fiam, a végtelenbe szállva is tudja, honnan indult el, és hol van régi otthona...

nem adom fel

Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy bura alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép, feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Őrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább... Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között.

Húsvét

Most nyúlik pontosan...Húsvét hétfőn vettük fel az új lakkcipőt és öltöztünk ünneplőbe. Vártuk a locsolókat , akik jöttek már korán reggel szépen sorban. A félősebbek,szégyenlősebbek együtt jöttek. A kicsik kezében kosár,abban gyűjtötték a piros tojást,ami nem is volt mindig piros. Az én gyerekkoromban a tojásmatrica volt a divat. Később már nem csak a lakkcipőt vettem fel,a szívemet is ünneplőbe öltöztettem és vártam a számomra fontos locsolókat.Akkor már személy szerint készítettem a tojásokat és izgultam,hogy mind gazdára leljen. Szép szokás volt ez ,szerettem. Aztán egyszer csak elkezdődött,hogy a locsolóknak kell adni 2 forintot,majd ötöt,10-et,ötvenest...és a gyerekek már nem a tojást számolták, csak azt,hogy ki mennyi pénzt gyűjtött. Itt romlott el a húsvéti locsolás élménye. Na azt már utáltam. Mi sosem adtunk pénzt,kitartottunk a tojás mellett. Ki szereti azt,ha pénzért jönnek húsvét ürügyén? Lányaim sajnos már csak ezt élték meg. Élték volna,ha hagyták volna egyszer is meglocsolni magukat. Lassan kialakult az,hogy húsvét hétfőn elmentünk otthonról,kirándultunk egy hatalmasat. Rosszul esett,hogy valami megváltozott,de beláttam,ez a megoldás. Olyan is előfordult,hogy egy kislány csöngetett az ajtónkon,hogy jött locsolni. Amikor elküldtem, akkor fel volt háborodva. Szóval...egyszerűbbnek tűnt a kirándulás. Mára maradtak az öreg locsolóim,akik számára ugyanazt jelenti ez a régi szokás,amit nekem. Ők sosem maradnak el. Örülünk egymásnak,számontartjuk egymást,még fontosak vagyunk.