Szentiván éjszakája

A Valentin napot sosem szerettem.

Szentiván éjszakáját annál inkább 🙂 A hagyományai mellett a lélek éjszakája, amikor a szerelmesek egymásra találnak . Mindannyian bevándorlók vagyunk ebben a dimenzióban, menedéket pedig csak a szerelemben találunk. ❤

Suutari-hagyaték

Megint a Suutari-hagyatékot olvasom. Valahogy mindn nyáron előjön és mindig találok benne valami új gondolatot. A "pöttyös bögre" és más hasonló gondolatok.

Paeli Suutari: A Suutari-hagyaték Titkos levelek a párválasztásról és a szerelemről "A lányok gyakran nőnek fel úgy, hogy csak néhány mozzanatot látnak az apjuk életéből: eszik, sokáig dolgozik, ő vezeti az autót hulla fáradtan is, pénzt és ajándékokat hoz, és este mindig fáradt, miközben néha kiabál, és dühében csapkodja az ajtót. Azt általában sosem látják, hogy az édesanyjuk megmasszírozná az apa vállát, homlokát vacsora előtt. Azt sem látják, hogy TV nézés közben az anya illó olajos lábmasszázzsal töltené föl férje energiáit. Az sem szokás, hogy a szombati ebéd desszertje mellé a feleség két jegyet szervírozna a vasárnapi tenisz-meccsre, s közben a gyerekek előtt azt mondaná: „Azért kapod, mert szeretlek!”. A szokásos karácsonyi ötlettelenséget, amivel a férjeknek általában be kell érniük, most nem is részletezem, mert az már olyan látványos elhanyagolás, amely túlontúl hétköznapi. De van még egy fontos oka annak, hogy mi nők gyakran nem tudjuk, hogyan lehetne jól szeretni egy férfit. Ez pedig a férfiaknak az a természete, hogy hajlamosabbak azt mutatni, nincsen szükségük figyelmességekre, odafigyelésre, gyengédségre. Tudod Juliette, „a kemény, szívós férfitermészet, amely mindennel egyedül is megbirkózik”. Úgy TŰNIK nincs szükségük szeretetre, pedig csak félnek tőle, és nem merik elfogadni. S ha ez így van, akkor idővel kiszáradnak, mint a fák. Szálkásak, tüskések, fáradtak, majd fásultak lesznek, és akkor a helyzet már visszafordíthatatlan. A férfiak egy része hajlamos arra, hogy érzelmileg sivár, alapvetően magányos életet éljen. Néha ez szánalmassá válik, amely egészen különös boldogtalanságba taszíthatja a férfit, akit egykor szerettünk. Tartozom Neked egy vallomással. Indonéziában az édesanyám a következőt mondta, amikor észrevette, hogy a fiúk udvarolni kezdtek nekem: „Kicsi lányom, jegyezd meg jól, amit most mondok Neked. Figyeld meg jól a fiúkat és a férfiakat. Ha boldog akarsz lenni, csak olyan férfit válassz, aki nem húzza el a fejét, ha mások előtt hosszan megcsókolod, és a strandon is megengedi, hogy megmasszírozd a lábát. Mert a boldogságodhoz szükséged lesz arra, hogy a férjed hagyja, hogy szeresd – és úgy, ahogyan Te tudsz szeretni.” Máskor azt mondta: „Tartsd távol magad azoktól a férfiaktól, akikkel nem tudsz bármiről beszélgetni. Mert a házasság egy olyan oázis, amelyet a beszélgetés patakja éltet. Te bírni fogod a szárazságot, de egyedül maradsz, ha a férfi kiszárad.” Még ma is hallom a hangját, és hálás vagyok Neki ezekért a szavakért. Sosem felejtettem el őket. Ő nem engedte meg nekünk, hogy összekeverjük a vonzalmat a szeretettel. Egyszer készített nekem egy bőr könyvjelzőt, amire ez volt írva: „Olyan férfit szeress, akihez VONZÓDSZ, ÉS akivel ÖSSZEILLESZ.” Aláhúzta nekem a három szót, nehogy elfelejtsem, hogy ezek különböző dolgok. Emlékszem, hogyan szerette Ő az apámat, és apám hogyan tette minden nap boldoggá őt. Azt hiszem mindketten érzékeny és figyelmes emberek voltak, akik sosem szűntek meg egymást tisztelni. Szinte szertartás volt, ahogyan mindent megbeszélgettek a konyhaasztalnál, mi pedig mindig kértük Őket, hogy „Ne beszélgessetek már annyit!”, merthogy ilyenkor nem mi gyerekek voltunk a fontosak. Akkor még nem értettük, hogyan képesek ennyit beszélni…valójában féltékenyek voltunk, de úgy tűnt, hogy egyikük sem dönt ilyenkor a mi javunkra. Ezek a hosszú esti beszélgetések „szent idők” voltak, amelybe nekünk gyerekeknek sem belátásunk, sem beleszólásunk nem volt. Szerencsére, ahogy véget ért, és kijöttek a konyhából, újra mi lettünk számukra a legfontosabbak, amit mi azonnal ki is használtunk. Ma úgy gondolom, hogy anyám arra mutatott nekünk példát, hogyan lehet egy nő teljes értékű anya és feleség. Soha nem játszotta ki e két szerepet egymás ellen. Mindegyiknek megvolt a maga ideje, amikor a figyelmét nem kellett megosztania. Egyszer azt is mondta: „Az ember törődik a férjével, mert az ember törődik azzal, akit szeret. És soha ne felejtsd, hogy egy nő élete során a gyermekek kirepülnek, de a férjed az, aki akkor is a társad marad.”

Jó ideje már

Jó ideje már, hogy nem politizálok az oldalamon, és nem is fogok. Elengedtem ezt az egész bűnben fogant szégyent, ami az országunkban zajlik. Segíteni nem tudok rajta, kevés vagyok ahhoz, hogy mindenkihez eljussanak a propagandával ellentétes szavak. Így nem politizálok, nem háborgok. Egyet nem bírok elviselni. A kirekesztést, a kisebbségi csoportok elleni gyűlöletkeltést. Mert az a legócskább, legundorítóbb politikai eszköz a hatalom megtartása céljából. És ennek az országnak a vezetője és a sleppje ezt használja, örül, mert azt hiszi, hogy vége a covidnak, és kacag, és kacag, hogy megint bevettétek emberek, lám megint én irányítom, hogy miről beszéltek, és megint én vagyok az, aki nyerek az egészen. Hogy közben sokakat tönkre tesznek? Mit számít az? A hatalom számít. Elkeserít, elszomorít, és nem bírok csendben maradni, bármennyire is megfogadtam, hogy nem háborgok. Van, amikor muszáj.

ráncaim

Arcom szomjazó, bőrömön mély ránc táncol, emlékhez láncol. 🌿💚🌿 Majdnem nyár...majdnem fiatalság... Arról vitáznak a lányok ,hogy mit tegyenek a ráncok, szarkalábak ellen. Parttalan vita. Ráncok vannak. Nekem még alig, de vannak. El kell fogadni, élni kell velük, kell tudni viselni őket. Ahhoz ,hogy valaki viselni tudja a ráncokat érni kell. Kell hozzá a téli fagyos szél , a tavasz bódító illata, a nyár perzselő melege és az őszben a mézszínű napfény káprázata. Ezekhez képest mit számít egy-két kis barázda az arcon? Mind egy-egy emlék, ilyen,vagy olyan,de az enyém,hozzám tartozik.