Vagyunk még

Vagyunk még néhányan, akik olyan világról álmodunk, amibe nem férnek bele azok, akik csak ártani tudnak. Akik a saját harcaik helyett, másokkal csatáznak. Akik küldetésüknek érzik, hogy önnön nagyságukat hirdessék, miközben földbe döngölnek bárkit, aki az útjukba kerül. Vagyunk még néhányan, akiknek nem kenyere a hazudozás, a rosszindulat, a megalkuvás. Akik nem mások hátán felkapaszkodva akarnak boldogulni, akiknek nem okoz kéjes kielégülést mások boldogtalansága. Akik álmokról, tervekről, természeti szépségekről, az élet vitathatatlan értékeiről beszélgetünk. Vagyunk még, akik ismerik a tisztelet, az elfogadás, a nyitottság fogalmát és vagyunk még, akik egy olyan világban szeretnénk élni, ahol a szabadság nem holmi ócska papírból kreált illúzió. Vagyunk még, akik hisznek a szerelemben, a barátság erejében. Akik tudjuk, hogy hegyeket mozgathatunk meg. Akik nem félnek felvállalni az érzéseiket és jól tudják, hogy a sokszínűség tényleg gyönyörködtet. Vagyunk még, akik élünk és élni hagyunk, akik segíteni és nem ártani akarunk.

amikor

Amikor már pontosan tudod, hogy a kávét hogyan szereted, amikor már finomnak találod a Chanel parfümödet, amikor már nem azt veszed fel, ami jól áll, hanem azt, amiben jól érzed magad, amikor nem bánod, hogy a homok a hajadba ragad, amikor nem a ráncaidat számolod, hanem az emlékeidet, amikor már nem akarod minden áron elmondani a véleményedet, amikor már nem ragaszkodsz az igazadhoz, de annál jobban a mai naphoz, amikor arcpír nélkül tudod azt mondani: tévedtem, amikor már ébresztőóra nélkül kelsz fel időben, amikor lelkifurdalás nélkül tudsz nemet mondani, amikor nem félsz néha kicsit elrontani, amikor már tudod, melyik a te frizurád, amikor már mered vörösre rúzsozni a szád, amikor élvezni kezded a vörösbor zamatát, amikor a tükörképed visszakacsint rád, amikor nyugodtan kiállsz magadért, amikor jobban érdekel a meddig, mint a miért, amikor megcsináltatod az első hitelkártyádat, amikor már nem dühít, ha valaki megvárat, amikor készen állsz rá, hogy kutyád legyen, amikor nem a felt, hanem a fentet látod a hegyen, amikor el mered hagyni a reggeli ágyazást, amikor megpróbálod az otthoni gyantázást, amikor megérted a barátság lényegét, amikor nem vágyod már a megszokás kényelmét, amikor azt tudod mondani, sajnálom, amikor nem számít, hány gyertya van a tortádon, amikor magad elé tudsz engedni másokat a sorban, amikor nem pánikolsz már, ha valami nem úgy van, amikor inkább utazol, mint cipőt veszel, amikor vackok helyett egészségeset eszel, amikor mersz és tudsz is lemondani, amikor higgadtan kezdesz mindent megoldani, amikor már nem zavar, hogy hamisan énekelsz, amikor élvezed azt is, hogy bal lábbal kelsz, amikor túl vagy pár elrontott fogadáson, amikor már nem kattogsz szakításon, amikor elengeded a ragaszkodást, amikor nem gond tervezni valami mást, amikor nem hajt már a forradalmár véred, amikor tudod, hogy csak akkor lesz, ha kéred, amikor Pilinszky verseit már máshogy olvasod, amikor kicsit azért zavar, hogy lepattant a lakkod, amikor nem félsz már a csoportos díjbeszedéstől, vagy az egyedül töltött estétől, amikor eltévedni többé nem fáj, amikor elvarázsol a véletlen táj, amikor majd’ negyvenévesen tanulsz meg kézen állni, amikor azt is elhiszed, hogy tudsz a vízen járni, amikor nem szégyellsz valamit nem tudni, amikor nem akarsz többé okoskodni, amikor mosolyogsz csak, ha valaki kinevet, amikor mindennél büszkébben mondod ki a neved, amikor felvállalod minden mániádat, amikor tudod már, hogy hogy mondd el az imádat, amikor lassan megérted az egész létezést, amikor már élével felfelé tárolod a kést, amikor szelektíven gyűjtöd a szemetet, és nem rémiszt meg többé a szeretet, amikor látod meghalni az anyádat, amikor hátrahagyod a szülői házat, amikor tudod, hogy anyád már nem fog neked főzni, amikor tudod, hogy most bizony fel kell nőni, amikor a gyerekkorod egy agyon nézett VHS-en hagyod, amikor időnként bekapja a magnó a szalagot, amikor már nem fáj, hogy mindenki elhagyott, amikor a húsodban élsz meg minden pillanatot, amikor többé nem sietsz már sehova, amikor megérzed, hogy lelassulni maga a csoda, amikor felfogod, hogy többé nincs mitől félned, akkor érted majd meg, hogy te magad vagy az élet..

idő

Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk. Vannak, akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük... A fenébe is!

Mikor kezdünk már el úgy élni, hogy megértjük az élet sürgető dübörgését? Ez itt most - ez a mi időnk, ez a mi napunk, ez a mi nemzedékünk... nem pedig a múlt valamely aranykora vagy a jövő ködös utópiája... Ez itt az időnk.. akár lelkesedünk érte, akár nem. Ez itt a mi időnk még akkor is, ha gyakran kiábrándítónak, fárasztónak, unalmasnak, nehezen élhetőnek találjuk. Ez az élet, a mi nekünk adatott... és múlik, múlik... Mi a csudára várunk hát? Ma is kaptunk egy ajándék napot az időtől .

ragyogj

"Volt idő, amikor felgyújtottam volna magam, hogy melegen tartsam a többieket. Volt idő, amikor átkeltem volna az óceánokon, hogy elérjem azokat az embereket, akik nem keltek át helyettem egy patakon. Volt idő, amikor túlságosan igyekeztem, hogy azok lássanak, akik egyszerűen soha nem vettek volna észre. Volt idő, amikor úgy éreztem, méltatlan vagyok egy olyan személyhez, aki valójában soha nem volt méltó hozzám. De már nem.

Látod barátom, sokféleképpen töltheted el az idődet ezen a földön de azokra pazarolni, akik nem értékelik a figyelmedet, siralmas. Használd bölcsen az idődet. Tartsd meg a figyelmedet azok számára, akiket valóban megérdemlik. Azoknak, akik viszonozzák, vagy legalább értékelik a figyelmedet. Akik igazán értékelnek téged. És a többi? Ha nem látják, soha nem is fogják. Felejthetőek. Legyen ez az az idő, amikor ráébredsz, hogy az időd értékes, és csak azokat szabad megajándékoznod vele, akik vigaszt, pozitivitást, támogatást, szeretetet vagy örömet nyújtanak neked. Vagy a fentiek mindegyikét. Ne feledd, te vagy a főszereplő, ez nem egy főpróba, és ez, barátom, nem is a ruhapróba. Ez maga az előadás. A függöny már fent van. Ragyogj."

Természetben

Ha az ember lánya a Természetben él, a Természettel él, és vágyja, és hagyja, előbb-utóbb olyan nagyon kiélesednek az érzékei, rálát olyasmire is, ami mellett sokan elmennek. A szél, a levegő változó illata, hőmérséklete egy adott helyen belül is, a fák és bokrok rezdülése, hajlása, növekedése, az állatok, a láthatók és a láthatatlanok is megnyilvánulnak, jelentéssel bírnak.

És ha már mindez megvan, és összeállnak a dolgok, és megérti az a bizonyos ember lánya, hogy mi miért történt úgy, ahogy, és történik úgy, ahogy, és mi vezetett odáig, ahol most van. Mennyi minden áldás, amit gyakran átoknak hitt, áldássá válik, és olyan energiák veszik körül, amelyek erejével hirtelen nem is tud mit kezdeni, a teste kicsit összekuszálódik, a testi érzetek, amelyektől más lehet megijedne, de ő, az Ember Lánya, tudja, hogy mindez a VÁLTOZÁST hozza magával, és akkor meggymagozás közben kinéz a konyhaablakon... és tudja, hogy nincs az a földi dolog, történés, ember, bármi, ami hihetőbbé tenné, hogy rendben van az ő Világa úgy, ahogy van... nagyon-nagyon rendben.... Köszönöm. ❤

istenek világában

A Balin élő emberek nem bízzák a véletlenre a sorsukat. Nem lehet rájuk azt mondani, hogy hánykolódnak az életben. Mert minden napjukat gyönyörű ívre fűzik fel.

Az első dolog, amivel foglalkoznak, hogy friss rizst főznek és megannyi kicsi felajánlást tesznek az isteneknek (rizs, gyümölcs, virág, magok)és a szellemeknek. Egyszóval az isteneik felé fordulnak még mielőtt indulna a nap. A szép öltözet is az Istennek szól. Egy udvarban lakik az egész család és ahány család, annyi asszony, aki a felajánlást teszi, még a nap indulása előtt. Mindezt a saját udvarukon található gyönyörű templomukban. Mert minden házhoz tartozik saját templom. Azért fogott meg mindez, mert miközben a balinéz emberek mindig mosolyognak és a kevésből is adnak, addig mi itt a nyugati világban a bőség közepette is teli vagyunk szorongással, depresszióval és folytonos rohanásban éljük az életünk, és pont a lényegre nem jut sok időnk. Nem tudom pontosan mi a titok. De ami most megfogalmazódik bennem az az, hogy amíg mi úgy gondoljuk, hogy az Isten nélkül is boldogulunk, addig ők Isten nélkül el sem indítják a napjukat, de le se zárják, sőt a napjaikat is átszövi az isteneik felé való fordulás. Mi pedig úgy zuhanunk a napunk közepébe, ahogy éppen vagyunk. (természetesen nem kívánok általánosítani, de valószínűleg érted, amire gondolok). Talán ott van a balinéz emberek lelkének ragyogása, hogy tudják a sorrendet és erre fűzik fel az életüket. Első az Isten és a Vele való bensőséges kapcsolat (ima, csend/kontemplativ ima), és csak ezután jön az én, a mi. Ezzel az irány is megfogalmazódik. És az is, hogy az életet milyen értékek mentén élik. Az ajándék pedig a belső mosoly, ami örül mindennek, ami az Ég ajándékaként adatott és elutasít mindent, ami mások ártalmára lenne. És az életük teli van finom illatokkal…

Az internet világa

Az elmúlt évtizedben, különösen mióta a közösségi média megjelent és elkezdte uralni az életünket, a befelé fordulás és az elcsendesedés szinte hiánycikké vált az életünkben. Nem tudunk már csöndben maradni. Nem tudunk egy kicsit magunkba nézni, hogy "ki vagyok én?, honnan jöttem?, milyen álmaim voltak?, azok az álmok most hol vannak?, hol tartok ahhoz képest?, kihez hasonlítom magam?". Nagyon sok embernek szorongást és frusztrációt jelentett az, hogy látta a másikat a közösségi médián, és elkezdte hozzá hasonlítani a saját megélését. Amit én elveszni láttam az elmúlt időben, az a belső iránytű, mert az iránytű kikerült, a közösségi média szolgáltatta, és annak mentén próbáltuk meg a saját életünket igazgatni, miközben - tetszik, nem tetszik - az iránytű csak belül tud lenni, és most ehhez kell visszatalálni, ehhez a belső maghoz, ami ott van mindannyiunkban, csak hát keveset ápolgattuk, keveset törődtünk vele, mert inkább azzal voltunk elfoglalva, hogy az Instagramon ki mit csinál