istenek világában

A Balin élő emberek nem bízzák a véletlenre a sorsukat. Nem lehet rájuk azt mondani, hogy hánykolódnak az életben. Mert minden napjukat gyönyörű ívre fűzik fel.

Az első dolog, amivel foglalkoznak, hogy friss rizst főznek és megannyi kicsi felajánlást tesznek az isteneknek (rizs, gyümölcs, virág, magok)és a szellemeknek. Egyszóval az isteneik felé fordulnak még mielőtt indulna a nap. A szép öltözet is az Istennek szól. Egy udvarban lakik az egész család és ahány család, annyi asszony, aki a felajánlást teszi, még a nap indulása előtt. Mindezt a saját udvarukon található gyönyörű templomukban. Mert minden házhoz tartozik saját templom. Azért fogott meg mindez, mert miközben a balinéz emberek mindig mosolyognak és a kevésből is adnak, addig mi itt a nyugati világban a bőség közepette is teli vagyunk szorongással, depresszióval és folytonos rohanásban éljük az életünk, és pont a lényegre nem jut sok időnk. Nem tudom pontosan mi a titok. De ami most megfogalmazódik bennem az az, hogy amíg mi úgy gondoljuk, hogy az Isten nélkül is boldogulunk, addig ők Isten nélkül el sem indítják a napjukat, de le se zárják, sőt a napjaikat is átszövi az isteneik felé való fordulás. Mi pedig úgy zuhanunk a napunk közepébe, ahogy éppen vagyunk. (természetesen nem kívánok általánosítani, de valószínűleg érted, amire gondolok). Talán ott van a balinéz emberek lelkének ragyogása, hogy tudják a sorrendet és erre fűzik fel az életüket. Első az Isten és a Vele való bensőséges kapcsolat (ima, csend/kontemplativ ima), és csak ezután jön az én, a mi. Ezzel az irány is megfogalmazódik. És az is, hogy az életet milyen értékek mentén élik. Az ajándék pedig a belső mosoly, ami örül mindennek, ami az Ég ajándékaként adatott és elutasít mindent, ami mások ártalmára lenne. És az életük teli van finom illatokkal…