árvácskák

Árvácskák. Vannak gonosz emberek,akik magányukból nem kitörni igyekszenek, hanem még mélyebbre ássák,süllyesztik magukat. Mindenféle aljas,sunyi módszerrel próbálják befeketíteni a vélt , vagy valós ellenségeiket. Eszközkészletük határtalan. És vannak emberek, akik gondolkodás nélkül hisznek egy-egy ilyen beteg lélek megnyilvánulásának , és mérlegelés nélkül adják tovább azt az információt, amit a kígyónyelvű sugallt nekik. Nos...ők szeretnének okosnak látszani, de minden erőlködésük ellenére is végtelenül buták . Kerüld az ilyen emberek társaságát ! Mindenki céllal születik a Földre, azon a fejlettségi szinten,amit már elért. Ezek az emberek itt tartanak,az a dolguk, hogy így viselkedjenek. Mit tehetünk azon kívül,hogy elkerüljük őket? Egyet tehetünk: gondolatban megveregetjük a vállukat. " Jó helyen vagy,azt teszed,amit kell,most ez a dolgod. Minderre azért van szükséged,hogy egyszer majd jobb ember legyél. Majd. Néhány élet elmúltával. Addig azonban majd a karma gondoskodik rólad, egyensúlyt teremt. " És mosolyogjunk . Mert mi tudjuk ezt,de ő nem . Árvácskák...

2 éves vagyok

"Két éves vagyok. Nem vagyok szörnyű...Csalódott vagyok. Ideges vagyok, feszült, érzelmileg túlfűtött és összezavarodott. Ölelésre van szükségem. Egy két éves naplójából: Reggel, amikor felkeltem egyedül akartam felöltözni, de azt mondták: "Nem, erre most nincs időnk, majd én csinálom inkább." Ez elszomorított. Egyedül akartam megenni a reggelimet, de azt mondták: "Nem, összemaszatolsz mindent, majd én adom inkább." Ettől csalódott lettem. Oda akartam sétálni a kocsihoz, és egyedül beszállni, de azt mondták: "Nem, sietnünk kell, erre most igazán nincs időnk. Majd én viszlek." Erre elsírtam magam. Egyedül akartam kimászni az autóból, mire jött a válasz: "Ne húzd az időt, majd én kiveszlek." Ettől legszívesebben világgá futottam volna. Később a fakockákkal játszottam, de folyton kioktattak, hogy: "Nem, nem így kell, hanem így.." Elment a kedvem a kockázástól. Inkább babázni akartam, így kivettem egy másik gyerek kezéből. Ekkor azt mondták nekem: "Nem, ezt ne csináld! Osztozkodni kell a játékokon a többiekkel." Nem voltam benne biztos, hogy mit is csináltam pontosan, de ez az egész elszomorított. Sírtam. Odabújtam egy ölelésért, de akkor rávágták, hogy: "Nem, nincs semmi bajod, menjél vissza játszani." Aztán eljött az összepakolás ideje. Ezt onnan tudtam, hogy valaki folyamatosan azt hajtogatta, hogy: "Menjél, szedd össze a játékaidat!" Nem voltam benne biztos, hogy mit is kéne csinálnom, vártam, hogy valaki megmutassa. "Miért nem mozdulsz már? Miért csak ácsorogsz ott? Szedd fel a játékaidat, de most azonnal!" Bizonytalan voltam, hogy most akkor mitévő legyek. Meg kéne valakinek mutatnia, hogy most mire is gondol pontosan? Hogy fogjak hozzá? Hol van a játékok helye? Hallottam a szóáradatot, de nem értettem, hogy mit várnak el tőlem. Megijedtem és ledermedtem. Hasra vetettem magam és zokogtam. Amikor reggelinél egyedül akartam enni azt mondták: "Nem, még túl kicsi vagy hozzá. Inkább majd én etetlek." Ettől zavarba jöttem. Próbáltam megenni az előttem lévő ételt, de még nem ment jól, erre tukmáltak, hogy: "Tessék, itt van, edd ezt meg.." és tolták bele az arcomba. Nem akartam így tovább enni. Elkezdtem dobálózni és sírni. Nem tudtam kiszállni az etetőszékből, mert senki nem engedett..én meg kicsi vagyok és egyedül nem tudok. Erőltették, hogy még egyek egy falatot. Ettől még jobban sírtam. Éhes voltam, csalódott és szomorú. Elfáradtam és arra volt szükségem, hogy valaki felvegyen. Bizonytalanul és kontrollvesztetten éreztem magam. Megijedtem, amitől csak még jobban patakzottak a könnyeim. Két éves vagyok. Senki nem engedi, hogy egyedül öltözzek, egyedül mehessek és mászhassak, ahova kell, vagy betöltsem a saját szükségleteimet. De azt elvárják tőlem, hogy tudjam hogyan kell osztozkodni, figyelmesen hallgatni vagy várni egy kicsit. Elvárják, hogy tudjam mit kell mondanom, hogyan kell viselkednem és hogy kell kezelnem az érzelmeimet. Elvárják, hogy nyugton üljek, és tudjam, ha valamit eldobok az eltörhet...De ezeket én még nem tudom! Nem engedik, hogy gyakoroljam a járást, tolást, húzást, cipzárazást, gombolást, öntést, evést, mászást, futást, dobást, vagy olyan dolgokat, amiket amikről tudom, hogy képes lennék rájuk. Olyan dolgokat, amik érdekelnek, és kívácsivá tesznek, azokat mind megtiltják nekem. Két éves vagyok. Nem vagyok szörnyű...Csalódott vagyok. Ideges vagyok, feszült, érzelmileg túlfűtött és összezavarodott. Ölelésre van szüksége

néha

Néha úgy érzem,hátamon hordom az egész világot. Néha nagyon nehezen értek meg másokat. Néha nem tudom elviselni mások gonoszságát. Néha ölelésre vágyom,mint mások. Néha... Ma éppen néha van...

hídjaink

"Mindig jó felégetni a múltba vezető hidakat. Akkor eleven maradsz, ártatlan, és sosem veszíted el gyermekségedet. Sokszor van szükséged arra, hogy felégess minden hidat, hogy Tiszta légy, és újrakezdhesd az ábécétől. Mindannyiszor, ha elkezdesz valamit, újra gyermek vagy. Abban a pillanatban, hogy felmerül benned a gondolat, hogy megérkeztél, ideje újra felégetni a hidakat, mert a kreativitás szüntelen újraszületést jelent. Ha nem születsz újra, bármit teremtesz, csak ismétlés lesz. Ha újraszületsz, csak akkor születhet belőled valami új. Megesik, hogy még a nagy művészek, költők és festők is elérkeznek egy ponthoz, ahol csak önmagukat ismétlik újra és újra. Olykor megesik, hogy az első alkotásuk volt a legnagyszerűbb. Kahlil Gibran húsz vagy huszonegy éves korában írta A prófétát, és az volt az utolsó nagy munkája. Sok más könyvet írt, de semmi sem ér fel az első könyve magaslatába. Lényegében A prófétát ismételte. Tehát egy művész, egy festő vagy költő, egy zenész vagy egy táncos számára, aki valami újat Teremt mindennap, rendkívül fontos, hogy olyan tökéletesen elfelejtse a tegnapot, hogy még csak emléke se maradjon. A palatábla Tiszta, és abból az újból születik a kreativitás." (Osho)

ébredés

"Az igazi ébredés nem egy kellemes élmény. Világosan átlátni mennyire bizarr, egyoldalú, tudattalan és diszfunkcionális rendszerben indoktrinálták és irányították a társadalmat több generáción keresztül, hogy "normálisnak" higyje azt. Olyan tisztán látni, hogy minden, amit tanítottak nektek, minden amit az összes elfogadott fő csatornán sugároztak, csalás és hazugság. Programozásra tervezték. Hipnotizálnak. Hogy a tömegeket megkérdőjelezhetetlen, robotszerű komfortba tereljék. Amikor az ember először kiszakad ebből a pavlovi ismétlődések bűvköréből, az első reakció gyakran a saját épelméjűségének megkérdőjelezése. Aztán némi szégyenérzet is bekúszhat. Szégyenérzet. "Hogyhogy nem vettem ezt észre? Hogyan dőlhettem be egy ilyen manipulációnak? Hogy lehettem ennyire vak és "hivő?" Néha ezt a kezdeti megdöbbentő felfedezést követően düh támadhat. Felháborodás. "Miért tették ezt? Miért bánnak így a testvéreimmel? Ilyen megtévesztéssel és megvetéssel? És miért nem látja a legtöbb ember, hogy milyen manipuláció zajlik?". Miután a kezdeti sokk elmúlik, az ember általában megnyugszik egy kicsit és intuitív módon kezd eltávolodni ettől a ragadozó, élősködő és csalárd irányítási rendszertől. A lélek eredendő természete az, hogy SZABAD legyen. Szabadon élni. Korlátok nélkül. Megkérdőjelezni a dolgokat. Felfedezni a dolgokat. Alkotni. Hogy békét és örömöt találjunk. Ez a benned lévő tűz az, ami kirázott téged a transzból. Képessé tett téged arra, hogy átláss mindenen. Valószínűleg kitaszítottá tesz téged. A lázadóvá. A nem nyugvó konteóssá. Nem lesz könnyű út. Igazságokat fogsz mondani ezen a hazug birodalmon keresztül, még a téged elhallgattatni és cenzúrázni igyekvő kétségbeesettek között is. Ki fogjátok sugározni és meg fogjátok testesíteni ezeket az igazságokat. Mert nem csak az elmétek, hanem a LELKETEK is aktiválódott. És ez a felébredt TŰZ-ben lévő lélek a katalizátor, ami mindent lángra lobbant és az egész birodalmat leleplezi és visszaváltoztatja abba, amire eredetileg teremtették. A lelkek fel vannak hatalmazva, hogy együtt teremtsenek bármilyen világot vagy paradicsomot, amit csak akarnak. Terjesszétek a lelketek tüzét mindenfelé, bárhová is mentek, nem számít, milyen ellenállással szembesültök. Azért jöttetek, hogy zavarjatok és "rosszul" viselkedjetek. Ahogy én is." Mellard

augusztus 20.

Még úgy tanultam, hogy az új kenyér és az alkotmány ünnepe. Nem családi ünnep, ilyenkor egy ország ünnepel. Meg is adtam a módját ,rendre, minden évben megsütöttem az ünnepi kenyeret, nemzeti szalaggal átkötöttem, így került az asztalra. Hagyományosan főztem az ünnepi ebédet is, húsleves,töltött paprika,rántott csirke,csokis palacsintatorta. Este együtt néztük a tűzijátékot a teraszról,ahonnan éppen a Gellérthegyre láttunk. Mára veszített a fényéből ez az ünnep. Tönkretették ,lejáratták. Van ünnepi ebéd, csak úgy, mint mindig. De most változtatok az évtizedek alatt megszokott ételsoron Nincsenek itthon a gyerekek, nem kell a kedvükre tenni. Én magamban pedig már nem érzem az ünnep fényét. Régen a nemzet szó hallatán valamiféle ünnepi érzés és büszkeség öntötte el a szívemet, lelkemet. Ma inkább szégyenkezem . Van frissen sült, még párolgó kenyér az asztalon. A nemzeti szalagot nem vettem elő, nem vasaltam ki, értékét vesztette épp úgy, mint a valaha volt Alkotmány. Nekem már szinte semmit nem jelent a mai nap, bármilyen sajnálatos is. A tűzijátéknak most nincs itt az ideje. Fölösleges rongyrázás, pénzkidobás. Ne persze a cirkusz és a kenyér. Érteni kellene, választani kellene, mert ha ma cirkusz, akkor holnap kenyér nélkül ébredünk. Már nem vagyok gyerek, a szemfényvesztés nálam már nem rúg labdába.

Ünnepünkön álljon itt egy fotó, amit minden magyar ért. Mert a miénk. Mert szép. ...mindemellett isten éltesse az Istvánokat, pláne ha szentek 🙂

EP.

"Hazára minden embernek szüksége van, persze, nem olyanra, amilyennek a primitív, melldöngető hazafi képzeli, olyanra sem, mint a vallásé, vagyis holmi túlvilági haza bágyatag ízelítőjére, nem, az embernek olyan haza kell, ahol talaj, munka, barátság, pihenés és szellemi befogadóképesség egyetlen természetes, kiegyensúlyozott és rendezett egészet, sajátos és egyéni világmindenséget alkot. A haza legjobb meghatározása: a könyvtár." Esterházy Péter

új kenyér

Nem örülök neki,de mára gondolkodó hangulatba kerültem. Valamiféle kettősség van bennem,amit nagyon szeretnék megérteni és feloldani. Megint az értelem és a szív hangja. Ez sosem volt könnyű nekem. Most nem rajtam múló dolgok bántanak,amiket nem értek. Miért kell bonyolítani,amikor egyszerűen is lehetne? Hosszú idő óta ezen a napon megsütöm az ünnepi kenyeret. Örömmel,békességgel a lelkemben. Ma valahogy másképp sikerült. Ma két kenyeret sütöttem. Az egyik a hagyományos,a boldog kenyér, a másik a gondolatok kenyere. Hogy milyen az? Látszólag én gyúrom a kenyeret, közben engem gyúr a kenyér. Hogy mi minden jár közben a fejemben? Azt őrzi a kenyér dagadó tésztája. Aztán eljön a pillanat, kenyér a tepsibe kerül, alá kevés liszt,a tetejét megvizezem, a sütőbe öntök egy nagy pohár vizet és a felgomolygó gőzbe zárom az izzadó tésztát, tetején a zöldellő fűszer illatos leveleivel.

Először 180, aztán 150, aztán 220 fokon állandóan figyelem és már kész is a хлеб с чаем, a kenyér a teához. Nagyon finom, különösen sűrű, kicsit zizegős olíva olajjal, de vajjal, kefirrel ,akár magában. Ahogy vágom, félbe szelem a tökmagot és a levelet, így épül be minden, ami élt tétova organizmusomba, hogy aztán majd ő is kölcsönadja atomjait egy más recepttel készült kenyérnek. Az a kenyér pedig a gondolatok világában születik egy csésze tea mellett.

nő vagyok

Nő vagyok. Nem kértem, nem választottam, kaptam. Olyan világba születtem, ahol annyian élünk egyedül, mint még soha a történelemben. Olyan világba, amelyben kénytelenek voltunk magunkra vállalni számos olyan feladatot, ami eredetileg nem a miénk volt. Nem mi akartuk így, de alkalmazkodnunk kellett, ha nem akartuk esetlenül, céltalanul, nélkülözve élni a mindennapjainkat. Nő vagyok. Tanácstalanul, tehetetlenül állok a feladat előtt, amelyet ez a kor kényszerített rám. Társat találni és sikeresen működtetni egy kapcsolatot a Férfival, aki nem találja a helyét. Szerepeit félig átvállalták, ő azonban egyelőre nem képes, vagy nem hajlandó magára venni eredetileg női szerepköröket. Így a feladatok egyenlő megosztása ritkán valósul meg, s a Nő belegörnyed. Ember vagyok. Olykor hisztis, gyakran fáradt, szeretet- és figyelemhiányos. És nem azért, mert én nem adom meg magamnak azt, amit meg kell. Nem azért mert „nem szeretem eléggé önmagamat". Azért, mert az ember alapvetően, ösztönszerűen társas lény, és vágyik a törődésre. Nőként IS. Nő vagyok. Szeretem a Férfit. Tisztelni akarom, becsülni, felnézni rá, segíteni őt, de néha a saját energiáimat emésztem apadásig ezzel a feladattal. És gyakran már azt sem tudom, hogyan kellene segítenem. Nő vagyok. És kérdések ezrei járnak a fejemben. Nekem ki segít Nőnek lennem? Ki óvja a lépéseimet a nőiség, felnőtt lét, anyaság felé vezető rögös úton? Az én lelkemmel ki törődik? Mindig, mindig, mindig én? Nő vagyok. Én is szeretnék néha arra hazamenni, hogy kész a vacsora, le van töltve a film, és a durcás, fáradt arcomra valaki türelemmel teli szeretettel néz. Szeretném, ha valaki az én sebeimnek is mögé látna. Ha egy átgondolatlan mondatomra nem az lenne a válasz, hogy „Most megint mi a bajod?", vagy hogy „Nem értelek."... Csak egy szimpla „SEMMI BAJ."-ra vágyom. Nő vagyok. S emiatt néha azt gondolom, hogy a szülői házat elhagyva nekem már soha nem fog olyan törődés jutni, amilyenre vágyom. Néha azt gondolom, hogy egy nő legbelül mindig egyedül van. Hogy X éves kora után folyton csak „nevel". Először önmagát, aztán a Férfit, majd, ha szerencsés, akkor a gyermekeit. Nő vagyok. Néha, csak néha, csak egyszer egy hónapban, csak egy percre... engem is öleljen át valaki, mint anya a gyermekét. Csak egy kicsit ne kelljen mindig olyan fenemód érettnek, talpraesettnek és megértőnek lenni. Nő vagyok. Hogyan adjam át a stafétabotot a Férfinak, aki elfelejtette, miképpen kell vinni azt...?! Miért mindig én irányítsak, titokban, a háttérből, észrevétlenül.? Szeretnék néha jogosan fáradt lenni, és belezuhanni a fotelba egy fárasztó munkanap után. Ember vagyok. Hibákkal, sérülésekkel, s megannyi emlékkel teli ember. Örök gyerek. De már csak legbelül...?

Békési Zsuzsa festménye

cégérünk

Százmilliárdokat költenek hazugság közvetítésére és az önkényuralmi rendszert irányító egyetlen személy minden döntésének megvalósítására és igazolására. Ahol embert ember ellen uszítanak primer politikai érdekből, már évtizedek óta. Ahol a politika az emberek politikától való elundorítását célozza, hogy vessék meg, azokat is, akik politikusnak állva ezen változtatnának. Azt akarják, hogy hagyják közben dolgozni azokat, akik aljasságkkal foglalkoznak. És működik. Ezt mutatja az is, ahogyan ellenzéki szavazók jelentős sokasága áll be önsorsrontó módon az ellenzék-szidalmazásba, az erőnek való behódolás napi igazolásaként. Eddig is tudtuk, hogy itt nem kormányzás folyik, hanem a foglyul ejetett állam felhasználásával egy szűk csoport érdekeinek kiszolgálása, valójában egy belső gyarmatosítás tökéletessé fejlesztése. Az EU hozzánk ömlött pénzéből az ország felvirágoztatása helyett e szűk érdekcsoportok meggazdagítása, valamint a kormányzati hatalom mögötti második hatalmi gépezet anyagi hátterének biztosítása. Amikor most először nem jön a pénz, hirtelen ennek a kormányozatlanságnak, erodálódásnak ezer jele kerül reflektorfénybe. Biciklis mentők, a dollárban is befizethető adó, a természetvédelmi területeken található erdők fáinak kivágása, az önkormányzatok kezéből kivett építésügyi hatósági döntések miatt, kicsit nagyobb aszály esetén, hirtelen vízhiány azokon a településeken, ahol a helyi akarat ellenére, de infrastrukturális fejlesztések hiányában bővült a település és bővül ma is. Mai hír hogy szeptember 1-től 18 belvárosi közterületet vesznek ki a főváros kezelésében álló utak, terek listájáról, köztük a Városház utcát is, ahol a főpolgármesteri hivatal is található. Felfogjuk ezt? Úgy írják felül az önkormányzati választás eredményét, hogy nemcsak az önkormányzatok pénzét, hatásköreit de területeiket is folyamatosan csonkítják. És ők azok, akik az EU-ban látványosan nem értik, mi a baj, amikor antidemokratikus működésmódjukra rámutatnak. Ez az önkény irracionális tobzódása, szimpla útonállás. Ahogyan az, az önkényesen meghatározott rezsifogyasztási határ vagy a gáz úgynevezett piaci árának kiszámítása is, amelynek semmilyen levezetése nem történt meg a valóságos tőzsdei árakból, így teljesen elszakad a környező országok áraitól. Ne legyenek illúzióink, az abszurditások szaporodni fognak. Az erra kialakuló felháborodást keménykedések fogják követni. Itt azon dolgozott és dolgozik a rezsim agytrösztje, hogy a politika ethosza senkinek ne hiányozzon. Hogy az ellenzéket ugyanúgy utálják, mint az önkényuralmat, ez az ő működésüket cseppet sem zavarja, sőt. Magyarország cégére a romlottság lett.

,

csend

Ha válaszút elé érkezem, ha nem tudom, merre tovább, a csendet választom. A legjobb döntéseimet akkor hozom, ha a megérzéseimre hallgatok. A valódi csendben, bátran nézek szembe a félelmeimmel és önkorlátozó hiedelmeimmel. Figyelem az érzéseimet és önmagamat saját lélekteli mélységeim felé kalauzolom. A csendben mélységes erő lakozik. Vannak élethelyzetek, amikor egyszerűen nincs helye szavaknak. Megrendítő helyzetben, a legjobb, amit tehetek, hogy csendben együtt vagyok azzal, akin segíteni szeretnék, akivel együttérzek. A mély csend figyelemre, megértésre szólít. Ebben a csend adta empátiás térben az értő figyelem, a szemkontaktus, és a csend tökéletesen elegendő. A csönd megőrzi a szeretetet a szívben… Egyedivé válok, szabadon kalandoznak a gondolataim, kreativitásom szárnyakat kap, érzelmi pluszt adhatok a mindennapoknak.

Az ember szabadnak születik.

Ha más nem is, de ez az írás kötelező olvasmány. „Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki szavakban a gyűlölet mellé állna? Szavakban mindannyian a szeretetet hirdetjük. Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki a háború mellé állna? Aki a gyilkolás mellé állna? A halál mellé? Szavakban mindannyian a békét hirdetjük. Mégsincs béke, mégsem a szeretet regnál. Könnyű azt szeretni, aki szeretetre méltó. Könnyű avval egyetértésre jutni, akinek érdekei megegyeznek a miénkkel. De a világ nagy, és mindenféle emberek vannak benne. Magyarország ugyan nem nagy, de azért ember van benne bőven. Ilyen, olyan. Ki ezt akarja, ki amazt. Ez a bonyolult, ez a más, hogy mindenki más. Szeresd felebarátod, mint tenmagad! - így szól az írás. De ez itt, így túl nagy volna, ez nem mozgalmi föladat, ezt fölfogni olykor egy egész élet kevés. Ki volnék én, hogy ilyesmit csak úgy ajánlgassak? Komolytalan volna. Ne gyűlölködj! Sokkal kevesebb a szeretet parancsánál, megfoghatóbb, gyakorlatiasabb. Maradj nyugton, ne hörögj, próbáld megérteni a másik szempontjait, tehát hogy vannak szempontjai, meglátni a korlátait és meglátni a magad korlátait. Próbáld megőrizni az ép eszedet, miközben tudnod kell, hogy ésszel nem megoldható a világ, de ész nélkül bizonyosan elveszik. Dönteni kell, hogy a gyűlölet fennhatósága alá akarunk-e tartozni vagy sem. A viszontgyűlölet is gyűlölet. Az úgynevezett jogos gyűlölet is gyűlölet. (A harag nem gyűlölet, viszont rossz tanácsadó.) A gyűlölethez sok út vezet, a legrövidebb talán a megalázottságon át. Akit megaláztak, az tehetetlenségében sokszor csak a gyűlöletben talál menekvést, csak a gyűlöletben talál nagy megbántottságára írt, ott talál megnyugvást. Egy ideig. Gyűlölet gyűlöletet szül, megaláztatás megaláztatást, sosincs vége. Megaláztatásban, megalázottságban nagy tartalékai vannak ennek az országnak. Csak a szabad embernek van esélye a szeretetre. A Légy szabad! felszólításnak ebben áll a nagysága, ebben az esélyben, ebben a súlyban. Szabadnak lenni az nem szabadságon lenni, az nem könnyű feltétlenség, szabadnak lenni nehéz. Nehéz és jó. Az ember szabadnak születik.” Esrerházy Péter