2022. augusztus 12.

cégérünk

Százmilliárdokat költenek hazugság közvetítésére és az önkényuralmi rendszert irányító egyetlen személy minden döntésének megvalósítására és igazolására. Ahol embert ember ellen uszítanak primer politikai érdekből, már évtizedek óta. Ahol a politika az emberek politikától való elundorítását célozza, hogy vessék meg, azokat is, akik politikusnak állva ezen változtatnának. Azt akarják, hogy hagyják közben dolgozni azokat, akik aljasságkkal foglalkoznak. És működik. Ezt mutatja az is, ahogyan ellenzéki szavazók jelentős sokasága áll be önsorsrontó módon az ellenzék-szidalmazásba, az erőnek való behódolás napi igazolásaként. Eddig is tudtuk, hogy itt nem kormányzás folyik, hanem a foglyul ejetett állam felhasználásával egy szűk csoport érdekeinek kiszolgálása, valójában egy belső gyarmatosítás tökéletessé fejlesztése. Az EU hozzánk ömlött pénzéből az ország felvirágoztatása helyett e szűk érdekcsoportok meggazdagítása, valamint a kormányzati hatalom mögötti második hatalmi gépezet anyagi hátterének biztosítása. Amikor most először nem jön a pénz, hirtelen ennek a kormányozatlanságnak, erodálódásnak ezer jele kerül reflektorfénybe. Biciklis mentők, a dollárban is befizethető adó, a természetvédelmi területeken található erdők fáinak kivágása, az önkormányzatok kezéből kivett építésügyi hatósági döntések miatt, kicsit nagyobb aszály esetén, hirtelen vízhiány azokon a településeken, ahol a helyi akarat ellenére, de infrastrukturális fejlesztések hiányában bővült a település és bővül ma is. Mai hír hogy szeptember 1-től 18 belvárosi közterületet vesznek ki a főváros kezelésében álló utak, terek listájáról, köztük a Városház utcát is, ahol a főpolgármesteri hivatal is található. Felfogjuk ezt? Úgy írják felül az önkormányzati választás eredményét, hogy nemcsak az önkormányzatok pénzét, hatásköreit de területeiket is folyamatosan csonkítják. És ők azok, akik az EU-ban látványosan nem értik, mi a baj, amikor antidemokratikus működésmódjukra rámutatnak. Ez az önkény irracionális tobzódása, szimpla útonállás. Ahogyan az, az önkényesen meghatározott rezsifogyasztási határ vagy a gáz úgynevezett piaci árának kiszámítása is, amelynek semmilyen levezetése nem történt meg a valóságos tőzsdei árakból, így teljesen elszakad a környező országok áraitól. Ne legyenek illúzióink, az abszurditások szaporodni fognak. Az erra kialakuló felháborodást keménykedések fogják követni. Itt azon dolgozott és dolgozik a rezsim agytrösztje, hogy a politika ethosza senkinek ne hiányozzon. Hogy az ellenzéket ugyanúgy utálják, mint az önkényuralmat, ez az ő működésüket cseppet sem zavarja, sőt. Magyarország cégére a romlottság lett.
,

Nincsenek megjegyzések: