Az elmúlás az élet természetes része. Mint ahogy a fájdalom is. Mert az is elmúlik egyszer, megszelídül. Mint ahogy az öröm is.
A gyertyák ideje van, a tükörbe nézés ideje van, a visszahúzódás ideje van, az emlékezés ideje van.
A csönd ideje van.
Még a Mars is visszaindult most égi útján - a Földről nézve persze -, húzzuk vissza csápjainkat, nem most kell megváltani a világot.
Jobban járunk, ha önmagunkhoz férkőzünk egyre közelebb és közelebb.
Bőven van ezzel dolog. Annak pláne, aki azt hiszi, hogy neki már nincs. Ott van a legtöbb.
Még mielőtt valaki félremagyarázná természetesen, ha az élet úgy hozza védjük meg magunkat, és mindent, ami hozzánk tartozik, ha szükséges.
De többet legyünk a csendes, szeretetteli, békés emlékezésben, foglalkozzunk álmainkkal, élőkkel, és holtakkal. Az elmúlással, amely mindig magában hordozza az új dolgokat is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése