jött, kérés nélkül…

Fura dolog ez a hiányérzet.

A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben.

Betöri az ajtót.

Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe.

Próbálom nem észrevenni , elterelni a gondolataimat.

De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.

Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt.

A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez.

Végül megtör.

Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt.

Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy.

Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.

 

Püthia

 Mindannyiunkban ott van Püthia, ott van az a belső iránytű, amit úgy hívnak intuíció. A legfontosabb tehát, hogy ebben a hónapban figyeljünk rá, fejlesszük, foglalkozzunk vele, hallgassunk rá. Bízzunk megérzéseinkben. Lelki képeink, álmaink, felvillanások vezetnek. Segíthetnek ehhez (értő!) asztrológusok, akik előtt ott van születésed, életed, lehetőségeid, esélyeid, nehézségeid, könnyebbségeid, eszközeid térképe. Aki nem megmondja mit tegyél, hanem felvázolja mit tehetsz – ha akarod. Aki ösztönöz a keresésre, a megoldásra, a felelősség vállalásra, aki nem véleményez, hiszen tudja ki ezzel, ki azzal az energiával született, ő pusztán olvassa és tolmácsolja a hozzá forduló élete könyvét, de nem írja azt.

A megoldás legtöbbször ugyanis mindig ott van az orrunk előtt. Ezt tapasztalt, bölcs ember már nagyon jól tudja. Lépjünk ki a fa mögül, és lássuk meg az erdőt.

Ne kapaszkodjunk jóslatokba, jövendölésekbe, tanácsokba se, mert óriási csapda lehet saját intuíciónk kárára. Ne járkáljunk jóstól jósig, asztrológustól látóig, hogy azt halljuk végre, amit akarunk. Mert a jelek ott vannak előttünk, még akkor is, ha nem tudjuk elsőre értelmezni – ebben kérjünk segítséget! De a valódi szellemi éberség lesz az az irány, ami a helyes számunkra. Megérzések, saját megérzéseink vezetnek a legjobban az utunkon. És az érzés nem az egó. Nem az akarás. A megérzés az, amikor az ember egyszerűen tudja, sejti, látja, hogy nem jó, vagy éppen az az ő útja, még ha nehézségeken át is vezet.

Az élet nem habostorta, de nem is olyan nehéz, mint ahogy azt gyakran hangoztatjuk. Mi magunk tesszük saját dolgunkat nehézzé, miközben hajszoljuk, vágyjuk a boldogságot. Mert az nem kívül van, és nem kívülről jön. Csak a belül elégedett ember érheti el. Ehhez viszont az kell, hogy hallgassunk a bennünk élő Püthiára.

m véleményez, hiszen tudja ki ezzel, ki azzal az energiával született, ő pusztán olvassa és tolmácsolja a hozzá forduló élete könyvét, de nem írja azt.

A megoldás legtöbbször ugyanis mindig ott van az orrunk előtt. Ezt tapasztalt, bölcs ember már nagyon jól tudja. Lépjünk ki a fa mögül, és lássuk meg az erdőt.

Ne kapaszkodjunk jóslatokba, jövendölésekbe, tanácsokba se, mert óriási csapda lehet saját intuíciónk kárára. Ne járkáljunk jóstól jósig, asztrológustól látóig, hogy azt halljuk végre, amit akarunk. Mert a jelek ott vannak előttünk, még akkor is, ha nem tudjuk elsőre értelmezni – ebben kérjünk segítséget! De a valódi szellemi éberség lesz az az irány, ami a helyes számunkra. Megérzések, saját megérzéseink vezetnek a legjobban az utunkon. És az érzés nem az egó. Nem az akarás. A megérzés az, amikor az ember egyszerűen tudja, sejti, látja, hogy nem jó, vagy éppen az az ő útja, még ha nehézségeken át is vezet.

Az élet nem habostorta, de nem is olyan nehéz, mint ahogy azt gyakran hangoztatjuk. Mi magunk tesszük saját dolgunkat nehézzé, miközben hajszoljuk, vágyjuk a boldogságot. Mert az nem kívül van, és nem kívülről jön. Csak a belül elégedett ember érheti el. Ehhez viszont az kell, hogy hallgassunk a bennünk élő Püthiára.

kibe szeretünk bele

...kibe szeretünk bele?...a szerelembe , amire vágyunk...

 

október

Nálam egyre jobban beköszönt az ősz.

Szépen sorban jönnek az őszi ételek, termések, gyümölcsök, gabonák, zöldségek , gombák.

Vettem tegnap mogyoróvajat,ami nálam az ősz slágere.

A friss forró pirítósra ráolvadó, apró, ropogós mogyoródarabokat magában rejtő kicsit édes,kicsit sós mogyoróvaj egy csésze teával....nekem ennyi elég is

 

nem arra kérlek

Frida Kahlo azt mondta a férjének:

′′ Nem arra kérlek, hogy csókolj meg, és ne is kérj bocsánatot tőlem, amikor azt gondolom, hogy tévedsz. Nem is fogom kérni, hogy ölelj meg, amikor a legnagyobb szükségem van rá. Nem kérem, hogy mondjátok, milyen szép vagyok, még ha hazugság is.

Nem is kérlek, hogy hívj fel, hogy elmondd, hogy telt a napod, és azt sem, hogy hiányzol. Nem fogom kérni, hogy köszönj meg mindent, amit érted teszek,

és ne is törődj velem, amikor a lelkem padlón van, és persze nem fogom kérni, hogy támogass a döntéseimben.

Nem is foglak megkérni, hogy hallgass meg, amikor ezer történetem van, amit elmesélhetek neked.

Nem kérlek semmire, még csak ne is légy mellettem örökké. Mert ha kérnem kell, többé nem akarom."

igazat mondott....

 

gyakran eljön

 

Gyakran eljön

Az éjjel meglátogatott. Azt mondta szeret engem.

Sok-sok nap óta figyel engem.

Szeretne több nevetést látni az arcomon.

Megsîmogattam nagy sűrű haját : az szikrázott mint karácsonykor a csillagszóró. Meg akartam csókolni, huncutkásan megfenyegetett.

Aztán megígérte , hogy gyakran eljön.

Végtelenné tágult szobámon a puszták illata remegett át.

S mi labdázni kezdtünk ,nagy zöld csillagokkal.

Dsida Jenő

nem elég

 

A levél nem elég...a telefon sem.

De köszönöm...

Csak a találkozás.

Mert kell a közelség,az érintés,a mosoly,kellenek a szemek.

Kellenek ezek a pillanatok,a találkozások.

Hogy a lélekben megrajzolt képet a valóságban tudjuk kiszínezni,

hogy az álomba beköltözzön a valóság, az ünnepnapok mellett,

meglássuk a hétköznapokat is.

A Másikat.

néha

Azt kérdezed mire vittem?

Az emberek mindig ezt kérdezik, mert így ítélkeznek.

Közöd ugyan nincs hozzá, mert nem vagy, nem voltál része az életemnek , de válaszolok.

Nem vittem semmire.

Nincs nagy házam, luxus autóm.

Nem lettem sztár ügyvéd, nem lettem élsportoló vagy híres akárki.

De egész életemben öröm volt a munka, ami sosem volt könnyű, de minden pillanatát élveztem.

Ami azt illeti, az emberek egyszerű életét élem.

Sokáig vittem a lelkem minden terhét.

Vittem a sérüléseim, vittem a sebeket és vittem a hitet is, hogy van gyógyulás és van út a kilátástalanság legsötétebb órában is.

Vittem az elszenvedett traumákat.

Az enyémeket, a családomét, a nagyanyámét és az őseimét.

Amikor kellett emberekét, akiknek nem volt erejük vinni a sajátjukat és olyanokét is, akik velem vitették, én meg nem tudtam nemet mondani.

Vittem a bántásokat, vittem a betegséget és vittem néha olyan fájdalmakat is, amiket nem értettem, hogy miért az enyémek.

Majd egy nap felébredtem.

Rájöttem, hogy nem kell vinni a más terhét, de lehet.

Nem áldozat.

Lehet vinni a saját terhem , ami feladat.

Lehet vinni a múltat, mert ott van a gyökerünk.

És lehet vinni lelkemben a világ összes szépségét.

A fákat, a szél zúgását, a frissen szedett gyümölcs zamatát, a halkan szitaló eső nyugalmát.

A barátaim nevetését, a családom békéjét, a szerelmet, ami ha fájt is, csoda volt.

Gyermekek szemében a tisztaságot, idős emberek tekintetében a bölcsességet.

Tanulom vinni magamban a világot minden rezdülésével.

Mert elbírom.

Gondolhatod ,hogy sikertelen életet élek.

Gondolhatsz bármit, de tudd, hogy nincs közöd hozzá.

Az én sikerem, hogy élhetek, fejlődhetek, elbukhatok,

Aztán újra kezdhetem, és lehetek még jobb ember.

Van ki szeret és vannak, akik engedik, hogy szeressem.

Amikor elcsitul bennem a világ zaja és pillanatokra béke lesz,

nekem ez tökéletesen elég.

Néha úgy érzem, hátamon hordom az egész világot.

Néha nagyon nehezen értek meg másokat.

Néha nem tudom elviselni mások gonoszságát.

Néha ölelésre vágyom, mint mások.

Néha...

 

reinkarnáció

 

A reinkarnáció nem más, mint az a folyamat, amikor a szellem új testet készít magának, hogy a fizikai síkon tudjon tevékenykedni. Ez a test (ami voltaképpen három), csak eszköz.

A szellem nem azonos egyikkel sem, bár ezeknek a testeknek a finomanyagi összessége alkotja a lelket, ami egy-egy inkarnációban a szellem anyagi megtestesülése. Nézzük a re-inkarnáció folyamatát, a halállal kezdve.

A fizikai test halála nem elmúlás, hanem az ember lényegi részeinek átmenete egy anyagi síkról a magasabbakra. Amit elhagyunk, az a fizikai sík. A fizikai test funkcióképességének megszűnésével az abba beburkolózott lélek megszabadul az anyag kötésétől és elhagyja a fizikai síkot. Lassan visszavonul egy köztes állapotba, ahol van még érzékelés a fizikai sík ingerei iránt, de már nincs eszköze válaszolni, reagálni rájuk. Először felbomlik a fizikai testtel való összeköttetés és az étertestbe burkolt lélek még „földközelben” időz. Érzékenyebbek számára ilyenkor esetleg még látható is, mint áttetsző, fehéres alak, aki őrzi levetett testének jellegzetes vonásait. A fizikai testtel maga mögött hagyja azt az eszközt, ami ebben a környezetben lehetővé tette, hogy cselekedjen, tapasztalatokat gyűjtsön és általában megnyilvánuljon. Amit összegyűjtött – az összes információ, emlék, tapasztalás, érzés, érzet, stb. - mind az asztrál- és mentáltestében kap helyet és vele együtt elhagyja a fizikai síkot. Pár hét után általában az étertest is felbomlik. (az étertest nem igazán önálló test, hanem inkább a sűrű fizikai test kapcsolatáért a magasabb testekkel felelős, és itt kapnak helyet az energiaközpontok nem fizikális összetevői is).

A lélek eléri az asztrális sík alsó rétegét, a legdurvább szintet. Ez az ösztöni, primitív szféra az a bizonyos purgatórium, illetve pokol, amiről a vallások beszélnek. Mivel az „ember” asztrálteste az asztrális sík anyagaiból épül fel, lesznek benne minden nagyságú és finomságú asztrális összetevők, így általában olyanok is, amik ennek a síkrésznek az anyagával megegyeznek. Amíg ezek az összetevők el nem távoznak az asztráltestből, addig a lélek ezen a szintszakaszon marad. Ha nagyon sok összetevője köti ide, akkor addig marad, míg ezek mind el nem oszlanak. Miből is állnak ezek az összetevők? Hát az elmúlt élet érzéseiből és érzeteiből. Az egész asztrálsík érzésekből, érzetekből és érzelmekből épül fel. Minden, amit éreztünk elmúlt életünk folyamán, ezen a síkon kerül feldolgozásra, ami azt jelenti, hogy az érzetek, érzések és érzelmek lényege, rezüméje maradandó nyomot képez a visszahúzódó lélek finomabb összetevőiben és mint rejtett, de megszerzett tulajdonságösszetevő gazdagítja a maradandó lényt, minden testetöltésünket magába foglaló felsőbb Énünket.

Az asztrálsík elhagyása után a lélek mentálsíkra vonul vissza. Ez a gondolatok világa. Talán felesleges megemlíteni, de a gondolatok is anyagi részekből állnak. Minden gondolatnak van tömege és energiája, csak jelenlegi eszközeinkkel nem vagyunk képesek megmérni. Észlelni viszont tudjuk, ha képesek vagyunk magunkban egy kis csendet csinálni. Amikor megpróbálunk nem gondolni semmire, ez egy pár pillanatig menni fog, aztán észrevehetően megjelenik egy, vagy több gondolat. Van eleje, betölti az elmét és ha hagyjuk elmenni, akkor elkaphatjuk a végét is. Talán még a formáját is felfoghatjuk. A gondolatoknak formájuk van, töltésük és tartalmuk. Minél nagyobb egy gondolat energiája, annál több hasonló töltésű anyagot képes magához vonzani. Növekedni, erősödni fog, majd megtalálja az utat, hogy mind sűrűbb anyagi mezbe öltözve (asztrális kapcsolódás – vágy) valamilyen módon valóra váljon.

Tehát megérkezett a lélek a mentálsíkra és itt is végbemegy ugyanaz a f olyamat, ami az asztrálsíkon; leválnak belőle azok az anyagrészecskék, amik a sík anyagával azonosak. Ez persze egy bizonyos időt vesz igénybe, addig a lélek ezen a síkon marad. Ha sok anyagból állt a mentálteste, akkor sok időt fog eltölteni ezen a síkon, ha magasabb testjei jószerivel csak asztrális anyagból tevődtek össze, akkor csak keveset.

A mentálsík felső része – persze, ez az alsóbb/felsőbb csak illuzórikus, mivel itt anyagi minőségekről van szó – az ún. kauzálsík. Ez a sík köznapi nyelven a mennyország. Ez az otthon, igazi lényünk, az isteni szikra lakhelye. Itt tárolódik mindaz, amit inkarnációink során összegyűjtöttünk: ez a kincseskamra – meg a szikár, meztelen valóság; ennyink van…

itt dologtalanok vagyunk, ez a kiindulópont, az abszolút pihenés helye. A kauzálsík az úgynevezett forma nélküli gondolatok világa, itt már csak ideák vannak, elvont fogalmak.

Minden először idea-szinten fogalmazódik meg, erre rakódik rá a f elépítmény. Ezen a helyen nincsenek már napi gondok, csak tapasztalatok és eredmények. Az Én-szikra látja elmúlt életeit és levonhatja a végső konklúziókat mind abból, amit eddig megtapasztalt.

A reinkarnáció tehát az ember maradandó részének új testbe költözése, és azt a célt szolgálja, hogy az előző élet tapasztalataival gazdagodott isteni szikra (a dzsivátma) új eszközökkel, kipihenten tudjon aktivizálódni és új tapasztalatokra szert tenni olyan körülmények között, amire a finomanyagi világban nincsen módja-

békés

 

Néztél már gyerekszembe? Pár éves gyerek szemébe. De nem úgy felszínesen, ahogy mi egymásra nézünk - hanem komolyan. Kíváncsian. Mélyen...

Édenkerti tekintet ez. Zavartalan békés. Tiszta. És... boldog? Igen, boldog.

De nem úgy, hogy örömteli, hanem úgy, hogy egységben él önmagával: egy olyan világból néz, ahol nincs még hasadtság, dráma, - ahol a lélek még nem koszos."

Antony and the Johnsons - Bird Gerhl

átsuhannak

Mindannyiunk életében vannak olyan emberek, akik nem azért léptek be az életünkbe, hogy végig velünk maradjanak. Sokkal inkább azért, hogy átsuhanva életünk napjain, megmutassanak nekünk valami fontosat, ami megváltoztat bennünk dolgokat, örökre.

Ha pedig eljön a nap, el kell őket engednünk és nem tehetünk ellene semmit.

Óriási bennünk a veszteség, pedig igazából kaptunk valamit!

 

cicó

 

Egyszer volt , hol nem volt , volt egyszer egy cicám.

Imádni való kékszemű sziámi.

Egyszer talán visszajön hozzám ...